Román gyermekek is mehetnek az új bánffyhunyadi óvodába
A református egyház képviselője szerint román gyermekek is járhatnak a magyar állami támogatással épült bánffyhunyadi óvodába, de az oktatás nyelve a magyar lesz – közölte internetes oldalán csütörtökön a Krónika című napilap.
A napilap annak kapcsán szólaltatta meg Vincze M. István kalotaszegi református esperest, hogy Bánffyhunyadon indulatokat váltott ki a református egyház magyar állami támogatással felépített óvodájának elindítása. A kisvárosban ellenzékben működő Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezetének elnöke közölte: csak akkor szavazzák meg az önkormányzati határozatot, mely az óvoda állami rendszerben történő működtetéséhez szükséges, ha az új épület a város valamennyi gyermekét szolgálja nemzetiségtől függetlenül. A szociáldemokrata politikus azt is feltételül szabta, hogy zárják be a város két másik – régi épületben működő – óvodáját, és a gyermekeket költöztessék át az új óvodaépületbe. A PSD diszkriminációs vádjára reagálva az esperes kifejtette:
Nincs kirekesztve senki, mindenki előtt nyitva áll az óvoda. Hozzátette azonban, hogy a vadonatúj épületben az oktatás nyelve magyar lesz, hiszen ez az adományozó elvárása.
Az esperes megjegyezte: az egyház bérmentesen bocsátja az önkormányzat rendelkezésére az épületet, csupán az a kérése, hogy magyar nyelvű oktatás folyjon benne. Vincze M. István abbéli aggályát is megfogalmazta azonban, hogy a fellángolt vita miatt egyelőre nem születik meg a szükséges önkormányzati döntés. Erre pedig szükség lenne ahhoz, hogy a tanévkezdéskor az új épületben induljon az oktatás. Az MTI-nek szerdán adott nyilatkozatában Búzás Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy működni fog a kérdésben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alkotott helyi koalíció.
A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel.
A 300 millió forintból felépített kétszintes épületben négy óvodai és egy bölcsődei csoport kap helyet. A Kalotaszeg fővárosának számító, 9300 lakosú Bánffyhunyadon közel harminc százalék a magyarok aránya, a város vonzáskörében azonban magyar többségű falvak találhatók. A tizenöt tagú önkormányzati testületben a PNL-nek hat, az RMDSZ-nek és a PSD-nek három-három, a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) két képviselője van, és egy képviselő függetlenként tevékenykedik.
Indulatokat váltott ki Bánffyhunyadon a magyar óvoda beindítása
(MTI)
A címlapkép forrása: kronikaonline.ro