Végéhez közeledik a szilvásváradi Masters díjugrató verseny

Zárónapjához ért Szilvásváradon a Masters Nemzetközi Díjugrató Versenysorozat. Erdélyi Magdolna nemzetközi díjugrató pályaépítő, tervező vasárnap az MTI-nek elmondta: évente négy-öt nemzetközi díjugrató versenyt rendeznek Magyarországon.

A négynapos szilvásváradi nemzetközi díjugrató versenyen vasárnap zajlik a Gold Tour-döntő, valamint a legfontosabbnak számító Nagydíj, a rendezvény kora este ér véget.

„Évente négy-öt nemzetközi díjugrató versenyt rendeznek Magyarországon, közülük kettő rendelkezik háromcsillagos minősítéssel, a szilvásváradi, illetve a budapesti esemény”

– tájékoztatta a pályaépítő, tervező az MTI-t. Erdélyi Magdolna kitért arra, hogy egy pálya tervezését meghatározza a versenykiírás, a résztvevő lovak és lovasok minőségi szintje, ez alapján lehet a pálya nehézségét kialakítani. „Az útvonalat a fő feladatok rögzítésével általában számítógéppel tervezzük meg. A verseny során is van dolga a pályaépítőnek, elsősorban attól függ az akadályok variálása menet közben, hogy akár amatőr, profi, gyermek, fiatal vagy felnőtt lovasokról van szó, a pályák jól működjenek”.


Hirdetés

A mostani szilvásváradi Masters nemzetközi díjugrató versenyen számos ismert külföldi induló, olimpikon szerepel. Közéjük tartozik a 2012-es londoni ötkarikás játékok bronzérmese, a szaúd-arábiai Ramzi al-Duhami. „Szintén nagy névnek számít a lett Kristaps Neretnieks, aki lovagolt a tavalyi tokiói olimpián vagy itt van Gerfried Puck Ausztriából, aki a régió egyik legeredményesebb lovasa”.

Erdélyi Magdolna elmondta, hogy a magyar versenyzők is jó eredményeket hoznak nemzetközi szinten, köztük a Világ Kupa-döntőt lovagolt Szabó Gábor és Czékus Zoltán.

A mostani szilvásváradi díjugrató verseny mellett két másik szakágban, fogathajtásban és díjugratásban is rendeznek Masters versenyt.

(MTI)

A címlapképen a szlovák Michaela Jesková versenyez Pele VD Bisschop lovával az U25 Nagydíj a La Contessa Kastélyszálló Díjáért versenyszámban a Masters Nemzetközi Díjugrató Versenyen a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban 2022. július 30-án. Forrás: MTI/Balázs Attila

'Fel a tetejéhez' gomb