„Intoleráns liberális véleményhegemónia színjátéka”

Az uniós szerződések felülvizsgálatát szolgáló konvent összehívásáról szóló parlamenti vitában a biztos elmondta: az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozaton meghallgatták az állampolgárok felvetéseit. Most az uniós intézmények feladata, hogy a legrövidebb időn belül összegezzék ezeket, és megvalósítási terveket készítsenek. Véleménye szerint a közelmúltbeli példák azt mutatták, hogy az EU még járvány vagy háború idején is képes teljesíteni olyan területeken, amelyekről az uniós szerződések nem rendelkeznek kifejezetten.

„Tovább is mehetnénk, s amint az EP állásfoglalásában kimondja, az EU nagyobb szerepet is játszhatna az egészségügyben és a védelemben, illetve olyan kulcsfontosságú területeken, ahol az egyhangú döntéshozatalnak nincs értelme”

– jegyezte meg.

Suica elmondta továbbá, hogy a bizottság jövő héten közleményt ad ki, amelyben bemutatja a konferencia eredményeinek nyomon követését a testület hatáskörébe tartozó területeken. Mint mondta, több területen az uniós intézmények már most is tudnak lépéseket tenni. A javaslatok némelyike gyorsan megvalósítható, a bizottság első javaslatát az elnök, Ursula Von der Leyen fogja szeptemberben bemutatni.

„Meg kell találnunk a legközvetlenebb utat a konferencia következtetéseinek nyomon követésére, vagy úgy, hogy teljes mértékben kihasználjuk a szerződéseken belüli lehetőségeinket, vagy ha kell, megváltoztatjuk a szerződéseket”

– tette hozzá a bizottság alelnöke.


Hirdetés

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke Trócsányi Lászlóval uniós parlamenti képviselővel közösen adott ki sajtóközleményt. Hangsúlyozták: a konferenciasorozat folyamata nem volt sem demokratikus, sem pluralista, a zárókövetkeztetések ilyen módszerrel történő elfogadása pedig nem legitim.

„A konferencia csupán az intoleráns liberális véleményhegemónia színjátéka volt, nem pedig keret a közös és szabad gondolkozáshoz Európa jövőjéről”

– tették hozzá.

Véleményük szerint olyan megújulásra van szükség, amely az európai nemzetek alkotmányos önazonosságát, kultúráját és hagyományait nem akarja túllépni. Bármilyen további európai építkezésnek csakis ez lehet a kiindulópontja.

„Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a nemzeti önrendelkezés jogát tiszteletben tartva, együtt egy demokratikusabb és ellenállóbb Európai Uniót teremtsünk. Az erős Európai Unió csak erős, szuverén tagállamok kölcsönös megértésen alapuló együttműködéséből születhet meg”

–húzta alá a képviselő.

Trócsányi László szerint ahhoz, hogy az Európai Unió visszanyerje a belé vetett, de meginogni látszó bizalmat, a tagállamok érdekeit figyelembe vevő, professzionális cselekvésre van szükség. „Ez azonban nem történhet előre gyártott prekoncepciók alapján, a centralizáció, a nemzeti szuverenitás csorbítása, az Európai Egyesült Államok létrehozásának céljával” – hívta fel a figyelmet. Rámutatott, hogy az EP hivatkozási alapja a konvent összehívásához „a kudarcos és semmilyen legitimációval nem bíró Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat zárókövetkeztetései.” Szerinte már a konferencia megkezdésekor lehetett tudni, „hogy azok, akik a tollat fogják, milyen irányba kívánják vinni az Európai Unió jövőjét.”

„Mi mégis jóhiszeműen és tisztességgel vettünk részt a vitákban, hiszen számunka valóban fontos Európa egysége. Mi nem a centralizációban és nem egy ideológiailag vezérelt Európában hiszünk. Számunkra egy olyan európai integráció vonzó, amely a tagállamok együttműködésén alapszik, és amely tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását”

– húzta alá.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb