Kaszab Zoltán: Szuperállamot építene Brüsszel – II. rész
Az egyikkel, a folyamatosan lebegtetett olajembargó és az energiaunió közötti összefüggéssel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk, amelynek végén azt ígértük, folytatjuk egy másik árulkodó jellel.
Erről a napokban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszélt, amikor is azt mondta, hogy az Európai Unióban meg kell szüntetni az egyhangú döntéshozatal intézményét és át kell állni a többségi elven működőre. Miről is van szó? A legfontosabb, európa sorsát érintő ügyekben a döntés joga az Európai Tanács kezében van, itt foglal ugyanis helyet a 27 állam és kormányfő, aki az uniót alkotó nemzeteket irányítja. Ebben a testületben a legfőbb kérdések tekintetében egyhangú döntésre van szükség, ami azt jelenti, hogy mind a 27 vezetőnek egyet kell értenie az adott döntéssel. Ha megfordítjuk, ez úgy is értelmezhető, hogy minden tagállamnak vétójoga van, tehát elkaszálhat egy-egy számára nem tetsző döntést. Természetes, hogy
ez a fajta döntési mechanizmus olajozottabban működött, amikor a közösségnek csupán 12 vagy 15 tagja volt és nehézkesebb, mióta 27 ország vezetőjének kell közös nevezőre jutnia, főleg, hogy az elmúlt években a közép-európai országok is megtalálták saját hangjukat és remekül érvényesítik érdekeiket.
Az egyhangú döntéshozatal tehát 27-es körben valóban nem a leghatékonyabb forma, viszont két nagyon fontos üzenete van. Az egyik, hogy az így meghozott döntések valóban közös akaratot fejeznek ki és sokat tehetnek a kohézió megőrzéséért, erősíthetik az együvé tartozás érzését és érdekeltté tehetnek mindenkit a közösen megfogalmazott célok megvalósításában. A másik, hogy ezzel az Európai Unió szimbolikusan egyenrangú féllé emel 27 különböző adottságú, fejlettségű és gazdasági állapotú országot. Ennél szebb üzenete azt gondolom, hogy nem is kell lennie egy közepesen integrálódott, egymásnak gazdasági előnyöket nyújtó közösségnek.
És ez az, amit a brüsszeli politika a szuperállammá alakulás útján most megtörne. A többségi döntéshozatal bevezetésével ugyanis a legfontosabb kérdésekben elegendő lenne a tagállamok többségének – kétharmadának vagy háromnegyedének – beleegyezése egy-egy fontos döntés keresztülviteléhez. Ez egyrészt tönkretenné azt a két összetartó erőt, amelyet az imént felvázoltam. Másrészt lobbiérdekek játszóterévé tenné a kis országokat, hiszen a nagyok – különböző kedvezményekért cserébe – egyik, vagy másik oldalra állíthatnák őket. Harmadrészt
a többségi döntéshozatal felveti azt a kérdést is, hogy mi történne akkor, ha valaki nem ért egyet az adott döntéssel?
Vegyük például az olajembargó ügyét. Többségi döntéshozatal esetén azt Magyarország, Csehország és Szlovákia tiltakozása ellenére már régen bevezették volna. Mi történne ezzel a három országgal? Vajon ha nem szavazták meg, nem is kellene végrehajtaniuk a rendelkezést? Vagy akaratuk ellenére Brüsszelből belekényszerítenék őket egy olyan helyzetbe, amely gazdaságuk összeomlásával fenyegetne?
Tartok tőle, hogy ha a többségi döntéshozatalt bevezetik, az olyan széttartó folyamatokat indít el az Európai Unióban, amelyek vége könnyen a szétesés lehet. Persze itt még nem tartunk, mert jó uniós szokás szerint az egyhangú döntés megszüntetéséhez egyhangú döntésre van szükség. És – egyelőre – a tagállamok nagyjából fele ellenzi ennek a megváltoztatását. Ismerjük ugyanakkor Brüsszel piszkos módszereit, így nem árt szárazon tartani a puskaport, mert hamarosan újabb front nyílhat a szuverenitásunk védelméért folytatott harcban.
A címlapképen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke felszólal az Európai Parlament orosz–ukrán feszültségről folytatott plenáris ülésén Strasbourgban 2022. február 16-án. Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand
