Palóc Húsvét a Füleki Várban
Illés Kósik Andrea ismertette: a látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél kipróbálhatják a tojásdíszítés különböző technikáit, elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés alapjait, illetve gyékényből húsvéti figurákat készíthetnek.
A gyermekekre mesekuckó, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás és íjászat vár.
A várudvarban és a Várfelső utcában kirakodóvásár, a rendezvény helyszínén helyi ételek kóstolója és ételszentelés, valamint húsvéti locsolkodás gazdagítja a programot.
A vár tövében felállított szabadtéri színpadon népművészeti műsor várja a látogatókat, számos folklóregyüttes szereplésével, koncertet ad a Komáromból érkező Lakatos Róbert és a RÉV zenekar is.
A rendezvényen közreműködik a Motolla Kézműves Baráti Kör, a MeseFigurák Bábszínház, a Füleki Farkasok, a Szabad Vágta PT és a BANYA-társulat.
Az esemény partnerei a Füleki Vármúzeum, a Közhasznú Szolgáltatások, a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Füleki Polgárőrség és a helyi alapiskolák. A rendezvényt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja.
Az igazgató elmondta, kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a Füleki Városi Művelődési Központban tartják meg.
(MTI)
A kép forrása: ma7.sk