Megkezdődött a szavazás a külképviseleteken

Magyarországon kívül összesen 98 ország 145 külképviseletén szavazhatnak azok a magyar állampolgárok, akik előzetesen regisztráltak. Sajnos egy helyen, Sanghajban ellehetetlenült a voksolás, mert a világjárvány miatt kijárási tilalom van – mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette: 4 éve mintegy 60 ezren szavaztak külképviseleteken, idén 65 ezer 700-an regisztráltak, ugyanakkor Londonban például 4 éve 9700-an szavaztak, idén azonban csak 8100-an regisztráltak. A külügyminisztérium 394 szavazóurnát küldött a külképviseletekre, s 212 dolgozó utazott a minisztériumból a külképviseletekre, hogy segítse a szavazás lebonyolítását.

Szijjártó Péter kiemelte: évek óta a nemzet valamennyi tagja, a határon túliak is részt vehetnek a közös jövőről szóló döntésben.

Szombat reggelig a nem magyarországi lakhellyel rendelkezőktől 256 ezer 089 levélszavazat érkezett. A határon túl élők vasárnap este 19 óráig adhatják le levélszavazataikat. Akik ezt még nem küldték el vagy nem adták le, azok átjöhetnek Magyarországra és a választókerületi központokban is leadhatják – közölte a külügyminiszter.


Hirdetés

Remélem, hogy minél többen részt vesznek a parlamenti választáson, hiszen a választás tétje óriási. A választás tétje az, hogy az elkövetkezendő években békében és biztonságban élhetünk-e, vagy hazánk belesodródik egy háborúba. Ez utóbbit mindenképpen el kellene kerülni, ezért arra kérek mindenkit tisztelettel, hogy vegyen részt a parlamenti választáson, szavazzon a békére és biztonságra! – mondta Facebook-videójában Szijjártó Péter.

(MTI)
A kép forrása: Facebook/Szijjártó Péter

 

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb