Még van idő és esély

Az Ukrajna elleni orosz támadásról szólva a Vatikán Állam miniszterelnökének számító Parolin bíboros szerint „sajnos valósággá válik az a drámai helyzet, amelytől mindenki tartott”. A szentszéki államtitkár azonban úgy vélte, hogy „van még idő a jó szándékra, van még tér a tárgyalásra, van még hely a bölcsesség gyakorlására, melynek segítségével elkerülhető, hogy felülkerekedjenek a felek egyéni érdekei és amely megóvja kinek-kinek a legitim törekvéseit, megkímélve a világot a háború őrületétől és borzalmától”.

Pietro Parolin hozzátette, „mi, hívők nem veszítjük el a reményt, hogy a lelkiismeret feldereng azokban, akik kézben tartják a világ sorsát”. Emlékeztetett, hogy Ferenc pápa március 2-ra, hamvazószerda napjára ima- és böjtnapot hirdetett meg hívők és nem hívők számára egyaránt. Ferenc pápa kezdeményezéséhez csatlakozott Gintaras Grusas, Vilnius érseke, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke. Az érsek erről a szervezet Firenzében most zajló találkozóján adott ki közleményt. Ez az „Isten nevében, álljatok le!” címmel jelent meg. A CCEE elnöke hangsúlyozta, hogy az európai egyházak „nyomatékosan elítélik az Ukrajnában történteket (..). Közösen és határozottan kell cselekedni az orosz agresszió azonnali leállítására, minden lehetőt megtéve a nők, férfiak és ártatlan gyermekek védelmében”.

Vilnius érseke felhívást intézett a nemzetközi közösséghez is. Kiemelten az Európai Unióhoz annak érdekében, hogy a fegyverek a párbeszédnek és a tárgyalásnak adják át a teret, „a nemzetközi jog, Ukrajna függetlensége és területi szuverenitása védelmével”. Gintaras Grusas aggodalmát fejezte ki, hogy a háború Ukrajnából a közeli országokra is átterjedhet, és „fenyegetéssé válhat egész Európa számára”.

(MTI)


Hirdetés

Címlapkép: magyarkurir.hu

'Fel a tetejéhez' gomb