Kolumbiában ünneplik az abortusz legalizálását

Szomorú alkalomból ünneplő tömeg vonult végig nemrég Kolumbia fővárosának utcáin. A zöld ruhába öltözött abortuszpárti aktivisták vidáman táncoltak Bogotá utcáin, miután az ország alkotmánybírósága legalizálta a 24. hétig végzett terhességmegszakításokat. A The Guardian beszámolója szerint a történelmi jelentőségűnek nevezett döntést öt a négy ellenében fogadták el a bírák, akik nem először ültek össze a kérdés felett. 

Kolumbiában korábban meglehetősen szigorú abortuszszabályozás volt érvényben, amely csupán rendkívüli esetekben: az anya életveszélyes állapota, valamint erőszak és vérfertőzés esetén engedélyezte a terhességmegszakítást. Az országban már számos, a terhességmegszakítás dekriminalizálását célzó pert indítottak korábban választáspárti aktivisták.

„Az ítéletet a kolumbiai nőmozgalom történelmi győzelmeként ünnepeljük, amely évtizedek óta küzd jogai elismeréséért” – nyilatkozta a döntés után Erika Guevara-Rosas, az Amnesty International amerikai igazgatója.


Hirdetés

Azonban még így is akadtak olyanok, akik szerint a most született törvény nem elég megengedő. A végső cél ugyanis szerintük az lenne, hogy az abortuszt egészen a szülésig el lehessen végezni bármilyen indokkal. 

„Ezzel a döntéssel minden nő nyer” – nyilatkozta egy tüntető, hozzátéve hogy mostantól a nők teljesebb értékű polgárok lettek, akik rendelkezhetnek a testük felett, valamint szexuális és reproduktív jogaikkal.

Sajnos az eseményről készült legtöbb híradásból kifelejtették az életpárti hangokat, amelyek arra is rámutatnának, hogy az anyaméhben fejlődő kisgyermek saját testéhez, végeredményben az élethez való joga hogyan sérül végérvényesen ezekben az esetekben.

Az esettel kapcsolatban a helyi döntéshozók is értetlenül állnak: „Az abortuszról szóló döntés sérti a meg nem születettek, a legvédtelenebbek élethez való jogát. Mi, kolumbiaiak, akik fogantatástól fogva tiszteljük az életet, törekedni fogunk arra, hogy népszavazáson véleményezhessük az alkotmánybíróság döntését” – írta az életpárti María del Rosario Guerra szenátor a Twitteren.

'Fel a tetejéhez' gomb