Robbanótestet találtak az esztergomi bazilika kupolájában
Második világháborús robbanótestet találtak az esztergomi bazilika kupolájában a felújítás közben – közölte a Magyar Honvédség tűzszerészezrede Facebook-oldalán.
Emlékeztettek: 2020-ban kezdődött meg az esztergomi bazilika felújítása, és éppen egy éve emeltek ki a főszékesegyház kupolájának aranykeresztjéből egy olyan időkapszulát, amelyet még 1845 augusztusában helyeztek ott el. A 100 méter magasból lehozott rézhenger felnyitása nem volt egyszerű feladat, mert egy második világháborús repesztalálat következtében a védőburok kilyukadt és deformálódott, de végül sikerült megmenteni a korabeli építkezést megörökítő, több mint 175 éves dokumentumokat.
Kedden azonban a honvédség tűzszerészeit is riasztották a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházhoz.
A rekonstrukciós munkák során ugyanis a kupoladob oldalfalába fúródva – a feltételezések szerint – egy robbanótest került elő.
A lövedéket sikeresen eltávolították és megállapították, hogy egy 76 milliméteres, második világháborús eredetű, szovjet repeszgránát került elő. A robbanótest gyújtószerkezete becsapódásának pillanatában letört, az eszköz pedig deformálódott.
A gránáttest robbanóanyagot tartalmazott, szállítható állapotú volt,
így azt el is vitték a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítésre – ismertették.
Kitértek arra is, hogy feljegyzések szerint 1945-ben a harcok során több mint 90 különböző típusú, illetve gyártmányú robbanóeszköz hullhatott az esztergomi bazilikára, mert a kupola kiváló megfigyelőállást biztosított a harcoló katonáknak. A bevetett tüzérségi eszközök jelentős sérüléseket okoztak az épületben: súlyosan megrongálták az oszlopcsarnok egyik elemét, a kupola héjazatát, és tönkretették az eredeti Mooser-orgonát is.
„A világégés nyomai már régen nem láthatóak a főszékesegyházon, de ez az eset is mutatja, hogy a legváratlanabb helyekről is kerülhetnek elő szunnyadó robbanóeszközök, több mint 75 évvel a második világháború lezárását követően” – olvasható a tűzszerészezred bejegyzésében.
(MTI)
A címlapkép forrása: Facebook/MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred