Szijjártó: Brüsszel újabb őrültségre készül a migráció ügyében

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Budapesti Migrációs Konferenciát követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ENSZ Közgyűlésében 2018-ban „áterőltetett” paktum alapvető emberi jogként tünteti fel a migrációt, és kimondja, hogy annak minden egyes állam származási, tranzit- vagy célországa.

„Brüsszel ugyanerre az őrültségre készül az úgynevezett poszt-cotonou-i megállapodás elfogadásával” – szögezte le, mondván, az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal megkötni tervezett egyezmény újabb migrációs csatornákat hozna létre. Majd hozzátette, hogy bár különböző neveken illetik, az Európai Bizottság a kötelező letelepítési kvótákat is folyamatosan napirenden tartja.

A magyar kormány ezzel szemben úgy véli, hogy minden országnak joga van kimaradni a migrációs folyamatokból, és az az alapvető jog, hogy mindenki a hazájában élhessen biztonságban – húzta alá.

Szijjártó Péter szerint a migráció további erősödésének biztonsági, civilizációs és egészségügyi kockázatai is vannak. Kiemelte, hogy látható az összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között, illetve a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyére figyelmeztetett. Emellett rámutatott, hogy a migrációs hullámok felgyorsítják a koronavírus-járvány terjedését, különös tekintettel arra, hogy az érkezők jellemzően olyan országokból jönnek, ahol alacsony az oltottsági arány.


Hirdetés
„Az Európai Uniónak meg kellene védenie magát, és nem még nagyobb bajt hoznia az európai emberek fejére”

– fogalmazott.

Úgy vélekedett, hogy a migráció komoly biztonsági kihívásokat jelent Európában, miután a kontinens példátlan módon egyszerre három irányból is nyomás alatt áll. Szerinte „a jelenlegi helyzetnél pedig már csak a kilátások rosszabbak”, ugyanis a kiváltó okok egyre súlyosabbá válnak.

A miniszter kiemelte, hogy egyesek azzal a „bántóan leegyszerűsítő hivatkozással” veszik védelmükbe a migrációt, miszerint kell a munkaerő. A mostani válságos helyzetben azonban, amikor európaiak tíz- és százezrei vesztették el a munkahelyüket, először a helyiek problémáit kellene megoldani. Közölte, Magyarország déli határán idén eddig 110 ezer migránst állítottak meg, míg tavaly ez a szám „csak” 44 ezer volt.

„Ha Brüsszelen múlna, ez a 110 ezer bevándorló már itt lenne benn, de szerencsére nem rajtuk múlik, hanem rajtunk”

– jelentette ki.

Michael Spindelegger, a Nemzetközi Migrációspolitikai Fejlesztési Központ főigazgatója arról számolt be, hogy a Földközi-tenger keleti térségét leszámítva minden migrációs útvonalon jelentősen megnőtt idén az érkezők száma Európában. Hangsúlyozta: jövő évben mintegy 250 ezer afgán menedékkérőre lehet számítani, s ezzel a hullámmal mások is megpróbálkozhatnak Európába jutni, így hasonló helyzet alakulhat ki, mint 2015-ben, amit meg kell előzni.

Az Emmanuel Macron francia elnök jövő heti budapesti látogatását firtató újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kijelentette, hogy a két ország a nézetkülönbségek ellenére számos alapvető fontosságú kérdésben azonos álláspontot képvisel. Ilyen például a biztonság és a külső határvédelem, az EU közös agrárpolitikája, valamint a nukleáris energia használata.

Az új német kormány egyes tagjainak bírálatai kapcsán pedig leszögezte: „mi szuverén, független ország vagyunk, senkinek nem vagyunk a gyarmata. Érdeklődéssel hallgatjuk, de olyan nagy jelentőséget nem tulajdonítunk annak, hogy más országok tisztségviselői mit mondanak arról, hogy nekünk magyaroknak hogyan kellene élnünk az életünket, azt bízzák miránk” – fogalmazott.

Elmondta, áprilisban választás lesz, az embereknek lehetőségük lesz véleményt mondani a kormány teljesítményéről, „a németeknek ehhez semmi közük nincsen”. Ugyanakkor hozzátette, hogy továbbra is jó együttműködést szeretnének Berlinnel a kölcsönös tiszteletre alapozva, de ebbe nem fér bele a beavatkozás a magyar belpolitikába.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb