Lesz elegendő hal karácsonyra
Ondré Péter, az AMC ügyvezetője a közleményben kiemelte, az éves fejenkénti 6,5 kilogramm átlagos halfogyasztás 40-45 százaléka jut erre az időszakra.
Emlékeztetett arra, hogy a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány célja, hogy a korábbi, fejenkénti 5,4 kilogramm éves átlagos fogyasztás 20 százalékkal növekedjen. A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken – ismertette.
Lévai Ferenc, a Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője a közleményben hangsúlyozta, az édesvízi halakat már most érdemes beszerezni, a halhús az otthoni fagyasztást is jól viseli. Az idei haltermés várhatóan elmarad a korábbi évektől mennyiségben, ugyanakkor biztonsággal lesz elegendő hazai ponty, harcsa, afrikai harcsa, busa is karácsonyra – jelezte.
A haltermelők működését az idén nehezítette a vízhiány, a kukoricaár, a gázolajár és a bérköltségek növekedése – mutatott rá a szóvivő. Ugyanakkor a szektor így is biztonsággal el tudja látni a hazai igényeket, süllőből és csukából a tervezettnél kisebb lesz a hozam, de mivel a MA-HAL tagjai önként korlátozták az exportot, ezekből a halfajokból is lesz idehaza kellő mennyiség – tette hozzá.
(MTI)
Kiemelt képünk forrása: AM