Az amerikai mintademokrácia véres valósága

Luxusvillák falai mögül

Hillary Clinton harcostársához, Soros Györgyhöz hasonlóan a sokszínű, befogadó társadalomért dolgozik – miközben magas falakkal körülvett, fegyveresekkel védett birtokán él, külön repülőgéppel, páncélozott autóval utazik, elegáns villák, luxushotelek és védett tárgyalótermek között ingázik. Személyzet szolgálja a kényelmét, és ki sem lép az utcára. Ebből az élethelyzetből mondja meg, hogyan kell élniük a haladó, modern városi embereknek, a drogosok, egyes bevándorló munkanélküliek, bűnbandák félelmet keltő növekvő tömegével.

Veszélyben a jogállamiság és a demokrácia

A Telex híradása szerint Hillary Clinton az MSNBC műsorában beszélt aggodalmairól, miszerint az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban. „Úgy gondolom, hogy a demokrácia válságával, a legitimáció válságával szembesülünk, ami egészen odáig hatol, hogy mégis milyen jövő vár az országunkra és a világra. Azzal foglalkozom, hogy kitaláljuk, mit tehetünk ez ellen – és soha nem adhatjuk fel, mert túl sok minden forog kockán.”

Clinton szerint olyan erőkkel állnak szemben, akik nem szeretik ezt a világot „veszélyeztetik az életmódunkat, a jogállamiságunkat és a demokratikus jövőnket”. „Oroszországtól és Törökországtól kezdve Magyarországon át Brazíliáig és a világ számos helyéig egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányítják az országukat.”

Szinte ezzel a hírrel egy időben jelent meg az ismert magyar–amerikai celeb, Vajna Tímea Instagramján egy bejegyzés, ami testközelből megmutatja az amerikai mintademokrácia arcát.


Hirdetés
Los Angelesben kirabolják és fényes nappal megölik az embert az utcán

Vajna Tímea megosztotta James Van Alden filmes posztját, amelyben arról ír, hogy egy újabb fegyveres rablás és gyilkosság miatt kellett félreállnia autójával Nyugat-Hollywoodban, miután egy férfi épp autójához sétált vissza egy étteremből, amikor egy tucat férfi többször is meglőtte, majd kirabolta. Alden posztjából az is kiderült, hogy

csak az elmúlt két hónapban 300 ilyen fegyveres támadás történt a nyílt utcán.

Súlyzókkal hadonászva rohant utánuk

Egy magyar házaspár is mesélt a tengerentúli nászútjukon nemrég átélt tapasztalatairól. „Szerintem Los Angelesben él a legtöbb hajléktalan a nyugati világ nagyvárosai közül. A sugárutakon kilométer hosszan a járdán, kapualjakban, a parkokban pedig sátrakban és padokon ülnek, fekszenek a bedrogozott emberek. A világ minden részéből érkezett nációk, férfiak, nők minden korosztályban” – meséli a neve elhallgatását kérő fiatal nő. A férje úgy fogalmazott: az amerikai és kanadai nagyvárosok infrastrukturálisan fejlettek, jók az utak, a belváros tiszta és rendezett, de nem biztonságos.

„Egy jó belvárosi hotelben foglaltunk szállást, és amikor odafelé sétáltunk, arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi ordítva jön utánunk és a markában két hatalmas vassúlyzót lenget felénk. Ahogy csak bírtunk, futni kezdtünk. Elmentünk olyan sikátor mellett, ahol valakit éppen kiraboltak vagy agyonvertek. Odapillantottam, de az ott álló férfi intett, hogy azonnal húzzunk innen” – idézte fel a történteket a férfi.

„A hotelünk ablakából láttam, ahogy egy üvöltöző, bedrogozott alak ráveti magát az arra haladó autókra és fenyegeti a sofőröket, akik alig tudták kikerülni. Este nem lehet kimenni az utcára, a fiatalok nem tudnak a belvárosban bulizni, úgy ahogy itt Budapesten. Nőként, egyedül még nappal se nagyon ajánlott sétálgatni” – tette hozzá a fiatalasszony.

Fotó a név nélkül nyilatkozó magyar házaspártól.

'Fel a tetejéhez' gomb