Több mint 265 ezer forintot gyűjtöttek a VakVarjú éttermek a rászorulóknak

A VakVarjú étteremcsalád fontosnak tartja a jótékonysági tevékenységekben való részvételt: legutóbb az Élelmiszerbank kezdeményezéséhez, az idén 10. évfordulóját ünneplő Együnk Egymásért programhoz csatlakozott egy kéthetes akció keretében. A magyar gasztronómiai élet egyik legnagyobb hatékonyságú jótékonysági akciója idén azt a célt tűzte ki maga elé, hogy több tízezer élelmiszercsomag összeállításához gyűjtsön adományokat vendéglátóhelyek közreműködésével. A VakVarjú éttermek részvétele jelentős segítséget jelentett ennek az eléréséhez.

„Ez az adományozás nem csak egyszerű jótékonykodás: az Magyar Élelmiszerbank kampánya egyszerre áll ki a fenntarthatóság mellett és korunk egyik legnagyobb problémája, az élelmiszerpazarlás ellen. Ezek az értékek számunkra is fontosak, így magától értetődött, hogy támogatjuk a kezdeményezést”

– mondta el Semsei Rudolf, az étteremcsalád tulajdonosa.

A programban négy VakVarjú étterem vett részt. Ezekben az éttermekben minden alkalommal, amikor egy vendég a Varjúséfek Együnk Egymásért menüt rendelte, a VakVarjú száz forinttal támogatta az Együnk Egymásért programot. A program sikerességét mutatja, hogy több mint 256 ezer forint gyűlt össze két hét alatt.


Hirdetés

„A VakVarjú éttermek támogatása a közösségi segítségnyújtás egyik legjobb példája, hiszen az akció sikeréhez a vendégeik akivitására is szükség volt. A támogatói menük fogyasztóinak kivételes gasztronómiai élményekben volt részük, és egyúttal nélkülöző emberek élelmezését is segítették. Az összegyűlt adományok segítségével az Élelmiszerbank közel 14 ezer adag mentett élelmiszert tud rászorulókhoz juttatni.”

– mondta el Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatokért felelős igazgatója.

Az étteremcsalád számos sikeres karitatív akciót indított az elmúlt években. A 2020-as járvány kezdetekor a vendéglátás szektor többi szereplőjével együtt be kellett zárniuk éttermeiket. A házhoz szállítás megkezdése után útjára indították a VakVarjú #szeretetszolgálat jótékonysági kezdeményezésüket, melynek célja, hogy a legnehezebb helyzetben lévő családok, gyermekek támogatást kapjanak.

A VakVarjú számos jótékonysági akcióban vett már részt helyi önkormányzatokkal, jótékonysági szervezetekkel együttműködve. Adományoztak például rászorulóknak digitális eszközöket, de volt, hogy 150 hajléktalan számára karácsonyi vacsorát készítettek. Büszkék rá, hogy a sokszínű karitatív tevékenységüknek köszönhetően eddig közel 2 millió forint adomány gyűlt össze.

Képünk forrása: VakVarju.com

'Fel a tetejéhez' gomb