A keresztény lelkészt államellenes összeesküvéssel vádolják

Október 18-án éjszaka egy keresztény férfi, Samsuddin több szakmabeli társaságában egy állatorvosi gyakorlaton vett részt a Darus Shifa kórházban. Egyszer csak az épület ajtajait betörték, rendőrök lepték el a házat, és letartóztatták az összes jelen lévő állatorvost. Azzal vádolták őket, hogy titkos gyűlést tartottak, és összeesküdtek az állam ellen.

Október 21-én nyomozók házkutatást tartottak Samsuddin házában, és megkérdezték, tagja-e a Jamaat-e Islam iszlám politikai pártnak. Samsuddin erre nemmel felelt, felesége pedig elmondta a rendőröknek, hogy férje már évekkel korábban áttért a keresztény hitre, amit a környék lakói többen is megerősítettek.

Samsuddint nagyon jól ismerik a faluban, hiszen évek óta ő a helyi állatorvos. Ezenfelül lelkipásztori feladatokat is ellát és evangelizál. Felesége a helyi közösség tagjait tanítja írni és olvasni.

Félelem az üldöztetéstől

Mafuza, Samsuddin felesége hozzá van szokva, hogy hitükről kell beszélnie. „A falusiak és a helyi vezetők tudják, hogy keresztények vagyunk. Éppen ezért a férjem nem lehet az iszlám párt tagja. Szakmai továbbképzésen volt a kórházban. Itt már nagyon sokan megismerték Krisztust, mert mi mindenfelé az ő dicsőségét hirdetjük.” 


Hirdetés

Az asszony szerint nem valószínű, hogy férjével igazságosan bánnak a bíróságon. Sőt, miután kitudódott, hogy keresztény, még több üldözés érheti őket.

Október 24-én a bíróság előzetes letartóztatásra ítélte a férfit, de a felesége szerint legalább két hónap, mire összegyűjtik az óvadékot. Addig pedig nem bánnak vele kesztyűs kézzel.

Samsuddin azóta nagyon rossz állapotban van: sem inni, sem aludni nem tud a feszültségtől, és napról napra egyre gyengébb.

Forrás: Portas Abertas

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

'Fel a tetejéhez' gomb