A Rába-vidéken is megújulnak a katolikus egyház épületei
Soltész Miklós hangsúlyozta: a szlovének által lakott Rába-vidéken Szentgotthárdon, Felsőszölnökön és Alsószölnökön is megújulnak a katolikus egyház épületei, a térség átfogó fejlesztési programjának keretében pedig a magyar és a szlovén állam összefogásával hamarosan felújítják az apátistvánfalvai Harding Szent István templomot is.
Elmondta, hogy a külsejében megszépült plébániaépület közösségi térként szolgál, naponta használják a helyi iskolások, civil közösségek is, éppen ezért szeretnék az épület belsejét is mielőbb felújítani.
Soltész Miklós beszédében úgy fogalmazott: a szlovén nemzetiség kis lélekszáma ellenére példaként szolgálhat összefogásból, megmaradásból és azért is, mert tagjai azt, hogy egy viszonylag kis területen a Rába-vidéken élnek, előnyükre fordították.
Az általuk megfogalmazott célok és programok alapján, a közreműködésükkel dolgozták ki a Rába-vidék fejlesztési programot, amely a helyi kisvállalkozások, gazdálkodók fejlesztését, megmaradását szolgálja. A programra három év alatt 21 millió eurónak megfelelő összeget fordítanak magyar állami forrásokból.
V. Németh Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen azt hangsúlyozta: az azonos gyökerekből táplálkozó keresztény kultúra, a hit közös gyakorlása „kapcsolódási pont” a Rába-vidéken élő emberek között, ezért fontos az egyházi épületek megóvása és felújítása.
Különösen akkor, amikor Európában támadják a keresztény értékrendet, és templomok kapnak az eredetitől teljesen eltérő, világi funkciókat.
(MTI)
Kiemelt képünkön Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond az apátistvánfalvi plébánia külsőleg megújult épülete előtt 2021. október 17-én. MTI/Varga György