A magyarokat foglalkoztatja hazánk demográfiai helyzete
A közlemény szerint a KINCS a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs kapcsán ezer ember telefonos megkérdezésével készített felmérést, hogy megtudja, mennyire ismerik a magyarok az országban zajló demográfiai folyamatokat.
„A magyarok – közülük is legtöbben a gyermekeket nevelő családosok – tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt években nőtt a házasodási és a gyermekvállalási kedv”
– állapították meg a szeptember 15-18. között készült felmérésben. Mint kifejtették, a nyugati világ egyik legnagyobb problémája, hogy nem születik elég gyermek, holott gyermeket vállaló és nevelő családok nélkül nehéz fenntartható fejlődésről beszélni. Magyarország kiáll a hagyományos családi értékek mellett, ösztönzi a családalapítást és a gyermekvállalást. Ennek eredményei ma már megmutatkoznak a demográfiai adatokban, de kérdés, hogy ezzel mennyire vannak tisztában a magyarok – írták.
A KINCS kutatásából kiderül, hogy a magyarok többségét kiemelten foglalkoztatja az ország demográfiai helyzete, hiszen egy 10-es skálán átlagosan 7-es értéket adtak a téma fontosságát felvető kérdésre.
Minden második ember kifejezetten érdeklődik a népesedési kérdések iránt, negyedüket egyáltalán nem érdekli, negyedük pedig semlegesen áll a témához – tették hozzá, azzal együtt, hogy elsősorban a házasok, a gyermekesek, illetve a nagycsaládosok érdeklődnek a demográfiai folyamatok iránt. Minél több gyermeket nevel valaki, annál jobban foglalkoztatják a népesedési kérdések: a háromgyermekesek 61 százaléka, a kétgyermekesek 56 százaléka, az egy gyermeket nevelők 48 százaléka érdeklődik a téma iránt, míg gyermektelen társaik esetében ez mindössze 35 százalék. A családi állapotot nézve a házasok azok, akik leginkább érdeklődőek (56 százalék), legkevésbé pedig az egyedülállók (37 százalék) – tették hozzá.
„Az elmúlt tíz év családbarát intézkedéseinek legfontosabb, európai szinten is rekordnak számító eredményei – amelyekről talán a legtöbb szó esett a közbeszédben -, mint a házasságkötések számának jelentős emelkedése, vagy a növekvő gyermekvállalási kedv a nagy többség számára ismertek”
– olvasható a felmérésben. A válaszadók közel kétharmada (64 százalék) tisztában van vele, hogy növekedett a házasságkötések száma, és a többség tudja, hogy 2010 és 2020 között nőtt a születések száma, valamint a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta is Magyarországon. A válások, az abortuszok és az országba visszaköltözők számáról már valamivel hiányosabb a válaszadók tudása, annak ellenére, hogy mind a házasságok felbontása, mind a terhességek megszakításának száma jelentős mértékben csökkent: hat évtizede volt csak a mostaninál kevesebb – állapította meg a KINCS. Úgy folytatták, hogy 2016 óta pedig több honfitársunk költözik vissza Magyarországra, mint amennyi elhagyja az országot. Ehhez képest a megkérdezettek csak egynegyede tudta, hogy csökkent az abortuszok száma az elmúlt 10 évben, valamint, hogy folyamatosan nő a visszavándorló magyarok száma.
Az emberek legkevésbé a válások számának csökkenésével vannak tisztában, pedig utoljára 1958-ban bontottak fel a mostaninál kevesebb házasságot.
A KINCS kutatásából az látszik, hogy az emberek egyre jobban érdeklődnek a demográfiai folyamatok iránt, főképp a gyermeket nevelők. Az emberek érzékelik a magyar családpolitika népesedésre gyakorolt hatását, annak demográfiai eredményeit, ismerik főbb, európai viszonylatban is jelentős sikereit – áll a kutatásban.
(MTI)
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com