Negyvenezer forintra nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Novák Katalin az MTI-nek elmondta: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény.

A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

Csak a családi adókedvezménynek köszönhetően – a jövő évi költségvetést is számítva – már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok – jelentette ki Novák Katalin.


Hirdetés

A folytatást illetően az államtitkár kifejtette: a jövőbeni intézkedések nagyban függnek a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől. Mint mondta: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg a családok támogatásáról szóló további döntések.

(MTI)

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb