Feladta elveit az LMBT-lobbi miatt egy katolikus iskola Amerikában
Egy chicagói iskola megváltoztatta egy korábbi döntését, miszerint nem alkalmaznak egy homoszexuális polgári házasságban élő edzőt. A szülők és a diákok fellázadtak a „diszkrimináció” miatt, a döntést pedig megmásították.
A Benet Academy szeptember 21-vel felvette a női lacrosse-csapat edzőjének Amanda Kammest, noha néhány nappal korábban másként határoztak, miután Kammest a papírok kitöltése közben vész esetén értesítendő személyként nőnemű „partnerét” jelölte meg.
Az iskola korábban azzal érvelt döntése mellett, hogy számukra fontos, hogy olyan embereket alkalmazzanak, akik életük példájával megjelenítik az egyház legalapvetőbb tanításait.
A Benet honlapján az szerepel, hogy „az akadémia fenntartja a jogot olyan emberek felvételére, akiket a jó erkölcsiség jellemez, és akik elkötelezettek az iskola filozófiája, valamint a római katolikus Anyaszentegyház erkölcsi tanításai iránt”.
A katolikus tanítás szerint a homoszexualitás önmagában nem bűn. Sőt a Katekizmus szerint az egyes homoszexuális személyek felé „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell” fordulni, a homoszexuális cselekedet azonban egy egészen más téma. Azok, mivel ellentétesek a természetes törvénnyel, a nemi aktusból kizárják az élet továbbadását, és nem az igazi érzelmi és szexuális komplementeritásból származnak, nincs olyan eset amikor jóváhagyhatók lennének. „Belső természetük szerint rendetlenek.”
Érthető az iskola első reakciója, miszerint egy edző személyének nem egy homoszexuális kapcsolatban élő nőt szánna a diákok élére, és érthetetlen a meghunyászkodása a hőbörgő tömeg előtt.
Az iskola előtt egy körülbelül negyvenfős tüntető tömeg állt ki Kammesért, az ezzel kapcsolatos Facebook-bejegyzéseket pedig elárasztották, elsősorban a volt diákok hozzászólásai, hogy mennyire elégedetlenek az iskola kirekesztő hozzáállásával. Petíció is indult Kammes alkalmazásáért, amely viszont valami oknál fogva 4000 aláírás környékén eltűnt az internetről.
Támogatók ide vagy oda, az továbbra is kérdés, hogy egy nyilvánvaló elutasítás után, miért fogadta el Kammes mégis az állást.
A leszbikus nő egyébként már tanított katolikus iskolában: korábban az illinoisi Lombard egyik katolikus iskolája alkalmazásában állt. Kammes reményét fejezte ki, hogy „a Benet és más katolikus intézmények LMBTQ+ közössége úgy érzi, hogy támogatják, szeretik, és tudják, hogy nincsenek egyedül” – idézte a Catholic News Agency.
Az iskolát vezető 24 fős testület – mely bencés szerzetesekből, szerzetesnővérekből, öreg diákokból és egyéb laikusokból áll – közleményében megfogalmazta, hogy körüljárták minden oldalról ezt a rettentően „összetett problémát”. Továbbra is keresik a párbeszéd lehetőségét a közösségükön belül arról, hogy miként tudnának mind jobban eleget tenni katolikus küldetésüknek, és hogy miként megszólítani megfelelő módon az úton lévő embert, bárhol is tartson ezen az úton.
„Jelenleg azt reméljük, ez (Kammes alkalmazása – a szerk.) lehet az első lépés a Benet közösségének gyógyulásához”– közölte a testület.
Mindezzel együtt továbbra is érthetetlen, miért kéne egy, a katolikus tanítással összeegyeztethetetlen életformát támogatnia egy katolikus iskolának.
Kiemelt képünk forrása: Philly Lacrosse