„Hivatásunk, hogy híd legyünk a különböző kultúrák, vallások és nemzetek között”

Erdő Péter Ferenc pápát köszöntve erős szimbólumnak nevezte a szentmisét, amely kifejezi „egységünket Krisztus körül Szent Péter utóda vezetésével”, az egész világból érkezett püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és valamennyi hívővel.

Az ökumenikus jelenlét jelzi „közös vágyunkat minden megkeresztelt ember egysége iránt”

– mondta, majd külön köszöntötte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát.

Azt is mondta, hogy a nem keresztények, a más világnézetűek, különösképpen a zsidó vallás képviselőinek jelenléte mutatja „az idők élő jelét”, az egyház hivatását, hogy „Krisztus küldötte legyen a nemzetek számára”.


Hirdetés

Erdő Péter a kultúrák közötti híd szerepének betöltésére példaként felidézte, hogy 15 éve írták alá a megbékélés és barátság dokumentumát a magyar és a szlovák püspöki konferencia tagjai, amiből „testvériség és kölcsönös együttműködés bontakozott ki”. A bíboros szerint sok áldás kísérte az eucharisztikus kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt útját is Magyarországon és a környező országokban.

A magyar és a környező országok szentjeinek, boldogjainak a keresztben elhelyezett ereklyéi „ráébresztették lelkiismeretünket, hogy ma is megélhetjük az életszentséget az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában”

– fogalmazott.

Erdő Péter a missziós kereszt másolatát ajándékozta Ferenc pápának.

 

(MTI)

A Vasarnap.hu 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos anyagait itt lehet megtalálni.

Kiemelt képünkön Ferenc pápa látható az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb