Töltényeket küldtek a pápának

A rendőrség nem hozta nyilvánosságra a gyanúsított nevét, de azt közölte, hogy egy francia állampolgárról van szó, „akit a vatikáni biztonsági szolgálat már ismer”. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a nyomozók jelenleg leginkább azt szeretnék megtudni, hogy most éppen hol tartózkodik az illető: hiszen ha például Rómában, akkor teljesen más a helyzet veszélyességének megítélése.

Az olasz rendőrség korábban azt közölte, hogy a borítékban három darab 9 milliméteres lőszert találtak, valamint egy üzenetet. A postai küldeményt, amelyen nem szerepelt a feladó, francia bélyegzővel látták el, a címzés a következő volt:

A pápa, Vatikánváros, Szent Péter tér Rómában.

A hatóságokat a Milánótól mintegy hét mérföldre délkeletre fekvő Peschiera Borromeo város egyik postájának vezetője riasztotta, amikor augusztus 8-án este, szortírozás közben a gyanús küldemény a kezébe akadt.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb