Úgy tűnik, Joe Biden fogdosott egy lánygyermeket

Nem igazán foglalkozik a progresszív sajtó Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének pedofília gyanúját is felvető ügyeivel. Ennek egyik oka az is lehet, hogy már annyi esetről beszéltünk, amit számon tartani is nehéz. Emlékezhetünk rá, amikor Donald Trump előző elnök esetében merült fel a gyanú – tehát nem felvételekkel bizonyítható esetek, mint az alább is látni fogjuk, hanem vélekedés –, akkor a balos sajtó úgy ugrott rá az esetekre, mint megvadult, kószáló barna medve az üres méhkasra.

Kis hasonlóságot láthatunk ugyanitt az úgynevezett megfigyelési botrányocskával, nemde? Ki tudja honnan szalajtott Excel-táblázatokból kiókumlált telefonszámokkal lehet operálni, de amikor egy választási kampány során Joe Biden fiáról derül ki, hol és milyen ukrán vállalatokban használta fel az apja segítségét, ott a közösségi oldalak csendre intenek.

Ezért különösen érdekes a Poptopic cikke, amelyben Biden egyik fogdosását idézik fel az áldozat – igaz, majdhogynem indirekt – segítségével. Maria Piacesi 8 éves volt 2015-ben, amikor republikánus szenátor nagybátyja, Steve Daines beiktatásán részt vett. Ezen az eseményen Joe Biden is ott volt. De beszéljen helyettem egy videófelvétel.

Ez egy olyan helyzet, amikor nincs miről beszélni. Biden egyértelmű mozdulata és a kislány riadt, a szituációt értelmezni sem tudó arckifejezése mind egy dolgot mutat meg: egy pedofilnak tűnő idős férfi, nagy ívben téve a gyermek érzéseire, a törvényekre, az erkölcsi-etikai normákra, de még a látszatra is, hatalmát kihasználva markolássza az előtte álló 8 éves gyerek – fogalmazzunk most így – mellkasát.

Ki tudja, kiknek szúrt ez szemet, de különösebb balhé nem lett belőle. Elvégre Biden a progresszív erők embere, kit érdekel, ha éppenséggel pedofil? Köztünk szólva, létezhet ennél lesújtóbb, ocsmányabb kép arról, hogy mennyi minden „belefér” a baloldalon? Aki a mi kutyánk kölyke, arra kezet emelni nem fogunk, de rátok minden egyes hazugsággal lecsapunk.

A kislány maga ismerte el, hogy Joe Biden zaklatta

Igen ám, de közben telt és múlt az idő, Piacesiből kamasz lett. Olyan kamasz, mint megannyi kortársa, akik gyakran használják a közösségi oldalakat. Egy TikTok videója alatt kérdezte meg egy kommentelő, hogy személyesen tőle tudhassa meg: Joe Biden az ő meglátása szerint is fogdosta? Piacesi válasza egyszerű és tömör volt: igen.

Meglepetésre azonban nem sokkal később Piacesi törölte a kérdező és a saját kommentjét is. Mikor a hozzászóló megkérdezte, hogy ezt miért tette, Piacesi azt felelte, hogy ha ezt a kommentet meghagyta volna, akkor több barátja is megszakítaná vele a kapcsolatot.

A későbbiekben ez a bizonyos hozzászóló privát üzenetet is írt neki, amiben biztatta, hogy vállalja fel, ami történt, de Piacesi reakciója már-már közömbösen lemondónak bizonyult. Válaszában leírta, hogy tenne valamit, ha az segítene, de akkor mindenki csak még mérgesebb lenne rá, és már így is azt mondják neki, hogy az egész csak kitaláció.

A hivatkozott kommentek. Forrás: Poptopic.au.com

Hogy lehetne minderről kifejezőbben szólni? Hiszen Maria Piacesi mondatai önmagukért beszélnek. Fél erről a traumáról bárkivel is értekezni, segítséget kérni, mert tudja, hogy a progresszió bárkit kicsinál. És ha éppen egy pedofilt kell védeni? Ugyan, hát nem pont ezek az erők álltak ki a végletekig Jeffrey Epstein mellett is?

Ezeknek az erőknek nem számít, hogy Joe Biden 2019-ben azt mondta egy 10 évesnek, lefogadja, pont annyira okos, mint amennyire jól néz ki. Az sem számít, hogy pár hónappal ezelőtt egy általános iskolást dicsért, és azt mondta, 19 évesnek néz ki. A régmúlt zaklatási ügyei sem számítanak. Tara Reade, aki asszisztense volt demokrata szenátori idejében Bidennek, állítja, hogy 1993-ban Biden szexuálisan zaklatta, de az amerikai média szinte teljes egésze ignorálja az ügyet.

Maria Piacesi törölte a közösségi oldalait

A legfrissebb fejlemény egy vödör hideg vízzel ér fel: Maria Piacesi a botrány kirobbanása után minden közösségi oldalát törölte az internetről. A megfelelő helyekről minden bizonnyal értésére adták, hogy egyszerűen nem engedhet teret a legvadabb, szélsőjobboldali összeesküvéseknek!

No, itt tartunk most. Joe Biden gazdasági vagy nemzetközi politikája, hazánkat fenyegető agendája, Európát megosztó törekvései egy bizonyos halmazban foglalnak helyet. Megszoktuk, hogy ilyenek a demokrata politikusok. Az azonban egy egészen másik kategória, hogy vélelmezhetően egy szexuális ragadozó az Egyesült Államok elnöke. A világ leghatalmasabb embere.

És ahogy most látjuk, a konzervatívokon kívül ez senkit sem zavar. Miből lehetne még nyilvánvalóbb, hogy milyen erők is állnak a progresszió mögött?

A cikk alapjául a Poptopic kiváló írása szolgált.

'Fel a tetejéhez' gomb