Megy a verseny a droglaborok és a hatóság között
A droglaborok és a bűnüldöző hatóságok között folyamatos a verseny, ezért fontos az új szerekre való gyors reagálás – tette hozzá.
A kormány célja, hogy a lehető leghatékonyabb módon előzze meg és szorítsa vissza a kábítószer-használatot – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, rámutatva arra: a magyar büntető törvénykönyv határozott és szigorú fellépést biztosít a hatóságok számára a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben.
Rétvári Bence kifejtette: Magyarországon 2015 óta a tiltott szerek listáját miniszteri rendelet határozza meg,
így a hatóságok gyorsabban és rugalmasabban tudnak reagálni az újonnan megjelenő szerekre. A magyar szabályozás lényege, hogy a tiltólistára nem a konkrét kábítószer kerül fel, hanem annak úgynevezett törzsképlete, ezáltal a későbbiekben forgalomba kerülő, de ugyanazon anyagot tartalmazó újabb változatok is automatikusan büntethetővé válnak.
Hozzátette, a büntetés mellett a megelőzésre is milliárdos összegeket fordít a kormány, hogy minél szélesebb körben hívja fel a figyelmet a kábítószerek káros hatásaira.
Nemcsak a nemzeti alaptantervnek része a kábítószerek okozta ártalmak bemutatása, de a gyermekvédelmi szakellátási intézmények, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer is többletforrásokat kapott drogmegelőzési célból, illetve 2018 szeptemberétől bevezették az iskolai szociális segítést mint szolgáltatást – írta.
„A kormány következetes drogpolitikájával ellentétben egyes baloldali politikusok és pártok drogliberalizációt ígérnek, dekriminalizálnák a kábítószereket. A baloldal ezen a téren is nagyobb veszélynek tenné ki a magyar embereket” – fogalmazott Rétvári Bence.
(MTI)