Negyedik lett Márton Anna női kardban

A 16 között dél-koreai Csoj Szu Jeonnal találkozott, és annak ellenére, hogy az első asszójában kiugrott a térde, nagy csatában, 15-12-re nyert. A negyeddöntőben a 18 éves üzbég Zajnab Gyajibekovával csapott össze, és 15-11-el győzött.

Márton Anna az elődöntőben az egyéniben kétszeres világbajnok, Rióban ezüst-, illetve csapatban olimpiai aranyérmes orosz Szofija Velikajával csapott össze, és 15-8-ra alulmaradt.

A súlyos sérüléssel küzdő magyar kardvívó a bronzmérkőzést a francia Manon Brunet-vel vívta, ahol 15-6-os eredménnyel alulmaradt, így számára a tokiói olimpia a pontszerző negyedik helyen zárult.

„Hullámvölgyekkel teli felkészülés van mögöttem, hat hónapja térdszalag-szakadásom volt, egy hónapja pedig bokaszalag-sérülésem, de végig csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezen az olimpián jól szerepeljek – mondta a névnapos Márton Anna. – Úgy érzem, hogy mindent megtettem, amit tudtam. Sajnálom, hogy erre az utolsó asszóra már fejben nem tudtam összeszedni magam. Igazából saját magamat vertem meg, kicsit úgy éreztem magam, mintha az első olimpiámon lennék.” Hozzátette: nagyon örül, hogy még van hátra egy csapatverseny, amelyben mindent el fog követni azért, hogy együtt javítsanak a negyedik helyen.


Hirdetés

 

(Forrás: MTI)

FRISSÍTVE – A sérülten versenyző Márton Anna éremért vívhat női kardban

 

Bronzéremért küzd a sérült Márton Anna!

Kiemelt képünkön Márton Anna látható a francia Manon Brunettel vívott asszóján, a női egyéni kardozók bronzmérkőzésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 26-án. MTI/Illyés Tibor

 

'Fel a tetejéhez' gomb