Miről is szól valójában az átfogó szexuális nevelés?
Meseország csak a jéghegy csúcsa
„Ha emlékeznek a Meseország mindenkié mesekönyvre, amely nem olyan rég igen nagy vihart kavart Magyarországon, akkor mindenkinek azt mondhatom, hogy ez a mesekönyv csak a jéghegy csúcsa” – kezdte előadását vészjóslóan Frivaldszky Edit. És valóban. Végighallgatva a gondolatait, világossá válik miért mondta ezt…
Amikor a Meseország megjelent, akkor nagyon sokan felháborodtak rajta, a CitizenGo petícióját több, mint 80 ezren aláírták, a sajtó ettől a hírtől volt hangos.
„Miért is kaptuk fel a fejünket ennyire?” – szegezte nekünk a kérdést az előadó. Majd hozzátette, azért, mert a szülők most szembesültek azzal, hogy az LMBTQ-lobbi megérkezett Magyarországra és már a mi gyerekeinket is fenyegeti. Tehát már nem arról van szó, hogy emberek a hálószobáikban mit csinálnak maguk között, hanem arról, hogy ezek a törekvések bekerülhetnek az óvodákba és az iskolákba, a szülők engedélye nélkül.
Az átfogó szexuális nevelés megjelenése Magyarországon
Frivaldszky beszélt egy másik magyarországi LMBTQ-kezdeményezésről is, a Hintalovon Egyesület gondozásában megjelenő Yelon-programról, amely legelőször érdekes módon egy egyházi iskolában jelentkezett. A program egy mézeskalács (gingerbread) figurán szemléltetve magyarázza el a gyerekeknek, hogy a biológiai és társadalmi nem valójában eltérhet egymástól (gender-bread), persze mindenkinek „csak a korának és az érettségének” megfelelően.
Kiderült az is, hogy a Yelon-programnál egészen tágan kezelik a család fogalmát. Ugyanis nálunk sokféle formáció testesítheti meg a családot, a klasszikus anya-apa-gyerek felállástól kezdve, a házaspáron és az egyszülős modellen át, egészen az azonos neműek párkapcsolatáig, vagy az extrém anya-kutya, apa-macska viszonyig.
„Rákérdeztem a szülőknél, hogy tudtak-e róla, hogy az iskolában efféle átnevelés folyik, és ami a leginkább megdöbbentett, az a nemtörődömség, amit tapasztaltam. Nem értették, hogy mi a probléma ezekkel a ‘felvilágosító’ programokkal, de azt sem, hogy miért volt olyan fontos változtatni Magyarország Alaptörvényén, amely jelenleg igen erősen kiáll a gyerekek keresztény nevelése és a születéskori identitásukhoz való hűség mellett” – mesélte az igazgató.
Bemutatta, hogy miket tartalmaznak ezek a szexuális átfogó nevelésről szóló programok, amelyet az ENSZ-ben annyira promotálnak és próbálnak előmozdítani. Mind az UNESCO, az oktatásért felelős szerv, mind pedig a WHO, az Egészségügyi Világszervezet megfogalmazta, hogy a különböző korosztályoknak milyen szexuális felvilágosító programot tervez, hiszen a jelszó náluk, hogy „csak a koruknak és érettségüknek megfelelően”.
Szexuális „átnevelés” az UNESCO szerint
Az UNESCO az átnevelést az 5-8 éves gyerekkel kezdené és a genderideológia alapjait tanítaná meg nekik – ismertette a tananyagokat Frivaldszky. Ilyen kérdésekre keresnék az óvodában, vagy az iskolai órákon a választ, hogy mi a különbség a gender, azaz a társadalmi nem és a biológiai nem között. Beszélnének a szexuális izgalomról, amely „természetes emberi érzés” és arról, hogy milyen különböző szexuális viselkedési formák léteznek, demonstrációval egybekötve.
Megtudtuk, hogy a 9-12 éveseknek az UNESCO tanítana a szexuális orientációról és nemi identitásokról, a maszturbálásról és a szexuális stimulálásról is. A tanárnak beszélgetnie kellene a diákokkal és jellemeznie nekik a szexuálisan explicit médiát (azaz a pornográfiát) és a szextinget (szerk.: erotikus, szexuális tartalmú szöveges üzenetek, illetve magadról készült ilyen jellegű képek és videók okostelefonnal való küldését jelenti). Továbbá be kellene mutatnia, hogyan lehet egy felnőttel bizalmasan ezekről beszélni. Tehát, ha eddig nem tudtak volna ilyen tartalmakról, most biztosan megismerik őket.
Kiderült a beszámolóból az is, hogy a 12-15 éveseknek a szülői hozzájárulás nélküli abortuszról beszélnének, azaz arra bátorítanák őket, hogy ha teherbe estek, a szüleik háta mögött menjenek el abortuszra.
„Vannak olyan helyek, ahol az embereket támogatják a szexuális és reproduktív egészségükben (…) abortuszt végeznek, abortusz utáni gondoskodást biztosítanak (…) a bizalom és a titoktartás megőrzésével”. A „nevelő” tananyag szerint a tanároknak ismertetniük kell a gyerekekkel és összehasonlítaniuk a szülővé válás különböző módjait, mint például a kívánt, nem kívánt terhességek, örökbefogadás, nevelőszülőség, lombik program és béranyaság. De bele kellene venni az oktatásba azt is, hogyan kell az óvszert használni és a felhúzást tárgyakon gyakoroltatni velük – zárta az UNESCO átfogó nevelési beszámolóját Frivaldszky.
Csak a koruknak és érettségüknek megfelelően, ahogy a WHO tenné
A WHO még korábban kezdené a szexuális életre nevelést – sokkolt mindenkit az Emberi Méltóság Központ igazgatója. Már a 0-4 éves korosztályt is bevonná a felvilágosításba. Nekik a saját test érintésének az élvezetét, a kora gyermekkori maszturbálást és a nemi identitások felfedezéséhez való jogot tanítaná. Tehát mindezt bölcsődében és óvodában!
Ezután megtudtuk, hogy mit tervez a WHO 4-6 éveseknek. Nekik az azonos neműek közötti kapcsolatokról beszélnének, valamint megismertetnék velük a család különböző fogalmait, a szivárvány családokat.
A 6-9 éveseknél szó lenne a szexről a médiában, ideértve az internetet is, valamint bevezetnék őket a saját test érintésének élvezetébe, a maszturbálás és az izgatás rejtelmeibe, valamint felvilágosítanák őket a gyerekek szexuális jogairól.
A 9-12 korosztállyal már az első szexuális élményekről és a nemi orientációról beszélgetnének a tanárok, valamint erősítenék bennük a szexuális jogokról szóló tanokat, amelyeket az IPPF és a WAS definíciója szerint vezetnének elő. Ezek a definíciók egyébként nincsenek összhangba az ENSZ egyezménnyel – hívta fel a figyelmet az összeférhetetlenségre Frivaldszky. Tehát az ENSZ Nemzetközi Egyezményében foglaltak – amit az országok elfogadtak és beleegyeztek – nem fedik egymást az ENSZ-hez kapcsolódó szervek, mint például a WHO definícióival. A WHO például az abortuszt akkor is szexuális jognak tartja, ha 9-12 éves gyerekek szülői beleegyezés nélkül végeztetnék el.
Kiderült az előadásból az is, hogy a WHO a 12-15 éveseknek bemutatná, hogy az azonos neműek között is beszélhetünk várandóságról, ez ugye feltételezi a béranyaságot és előtérbe helyezi a nemváltások kérdését. Valamint felhívná a figyelmet a bátran vállalható különböző szexuális identitásokra és nemi orientációkra, a coming out lehetőségét kiemelve – zárta a WHO-s tananyag ismertetését az igazgató.
Nem is tudják, mire szavaznak…
Frivaldszky ezután elmondta, hogy nemcsak mi, magyarok, hanem többen is úgy gondolják Európában, hogy ez a fajta szexuális felvilágosítás elfogadhatatlan. Az ENSZ szakosított szervei (UNESCO, UNICEF, WHO, UNFPA stb.) az oktatással kapcsolatban azt mondják: „a gyerekeknek joguk van az élvezetes, örömteli szexuális tapasztalathoz, amely kizárólag az átfogó szexuális neveléssel érhető el”. Ezt az álláspontjukat pedig rá akarják erőltetni az összes tagországra, pedig ahogy láttuk a program hajmeresztő és egyértelműen figyelmen kívül hagyja a szülői jogokat – hangsúlyozta az Emberi Méltóság Központ igazgatója.
Elszomorító tényként arról is beszámolt Frivaldszky, hogy a legtöbb ország delegáltja nem is tudja, hogy mire szavaz, amikor felemeli a kezét az átfogó szexuális neveléssel kapcsolatban.
Az emberek nem ismerik az imént részletezett felvilágosító tananyagot, pedig, ha tudnák, hogy mivel akarják mérgezni a gyermekek elméjét, lehet, hogy másképp vélekednének. Megtudtuk azt is, hogy nemrég az egyik EU-s progresszív ország nagykövetének a kezébe nyomta az Emberi Méltóság Központ képviselője az átfogó szexuális nevelés koncepcióját és ő nem akart hinni a szemének.
Sajnálatos módon sok szülő egyetért azzal, hogy a gyermekének az iskolai kereteken belül a szexualitásról beszéljenek, mert mondjuk a szülő nem áll készen a magyarázatokra, vagy egyszerűen nem akar ezzel foglalkozni és így könnyebb neki – mesélte elkeserítő tapasztalatait az igazgató.
Az átfogó szexuális nevelés következményei
Az Egyesült Királyságban, ahol bevett dolog az átfogó szexuális nevelés, azt láthatjuk a nemi identitással foglalkozó gyermekkórházak adataiból, hogy exponenciálisan nőtt azoknak a száma, akik orvosi segítségért folyamodtak nemátalakítási céllal. Az ismert adatok szerint 2009-ben 94 beutalt fiatal volt és 2016-ra 1986 nőtt a kezelésben résztvevők száma, a 3-17 éves gyerekek csoportjában – ismertette a borzalmas számokat Frivaldszky.
Kilenc másik kutatás arra jutott, hogy a nemi diszfóriában (szerk.: nemi identitászavar) szenvedők között 5-54 százalékban vannak az ASD-vel (szerk.: autizmus spektrumzavar), vagy az autista jellemvonásokkal rendelkezők száma, amely jelentősen nagyobb, mint az általános népességre vetített arány – tudtuk meg a beszámolóból.
Az Európai Unió LMBTQ stratégiája is kihangsúlyozza azt, hogy mentális kihívásokkal küzdenek az LMBTQ közösségek tagjai. Egy tanulmány 2006-2014 között visszamenőleg vizsgálta 1347 transznemű és gender-nonkonform fiatal mentális állapotát és azt találta, hogy ezek a fiatalok 3-13-szor magasabb arányban küzdöttek mentális betegségekkel, mint azok a társaik, akik nem vallották magukat transzneműnek, vagy gender-nonkonformnak – számolt be Frivaldszky.
Európa és a gender
Az LMBTQ-ideológia „legalizálásában” fontos szerepet játszott, mikor az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans 2015-ben azt mondta az egyik legnagyobb melegszervezet gálaestjén, „hiszem, hogy a bizottságnak lépéseket kell tennie, hogy az európai uniós tagállamok fenntartás nélkül elfogadják az azonos neműek házasságát, más házasságokhoz hasonlóan” – emlékezett vissza az igazgató.
Ezt továbbfejlesztette 2020-ban Ursula von der Leyen asszony, az Európai Bizottság elnöke, aki az évértékelő beszédében kimondta, hogy „szorgalmazni fogom a családi kapcsolatok EU-n belüli kölcsönös elismerését is. Aki egy országban szülő, az minden országban szülő” – ismertette Frivaldszky.
Magyarországon „a házasság egy férfi és egy nő szövetsége” és „a család pedig, házasságon, vagy leszármazáson alapul”, amibe hazánkban beletartozik az örökbefogadás is.
A család definiálása tagállami kompetencia, amibe az Európai Uniónak nem kellene beleszólnia – fektette le az Emberi Méltóság Központ igazgatója.
A gender káoszt szül
Frivaldszky kifejtette: az Európa Tanács által megfogalmazott Isztambuli Egyezmény, amit „gender-egyezménynek” is hívnak, az első olyan nagymérvű nemzetközi dokumentum, ami a szétválasztja a biológia nemet a társadalmi nemtől. Ebben van egy ilyen mondat a 12. cikkben „a részes felek megteszik a szükséges intézkedéseket, annak érdekében, hogy változásokat segítsenek elő a nők és a férfiak társadalmi és kulturális viselkedésmintáiban, azzal a céllal, hogy megszüntessék mindazon előítéleteket, szokásokat, hagyományt és más gyakorlatokat, amelyek a nők alsóbbrendűségének gondolatán, vagy a sztereotip női és férfi szerepeken alapulnak.”
Az egyezménnyel a legfőbb probléma, hogy káoszt okoz számos területen, például a mosdóhasználatnál, az öltözők kérdésnél, vagy a transznemű sportolók versenyeken való indulásánál, hogy csak néhányat említsek – tette hozzá az igazgató.
Majd egy hajmeresztő történetet osztott meg a hallgatósággal Frivaldszky. Ez a káosz Nagy-Britanniában odáig fajult, hogy azt is meg akarták kérdőjelezni, hogy ki szüli a gyermeket, ugyanis egy férfivá operált nő gyermeknek adott életet és azt szerette volna, hogy a pici anyakönyvi kivonatában apaként szerepelhessen. Ebbe az abszurditásba nem ment bele a legfelsőbb bíróság és döntött, aki a gyermeket szüli, az az anya, pont. Viszont ilyen és ehhez hasonló zavart okozhat a gender „legalizálása”.
Hatékonyak vagy sem az átfogó szexuális nevelési programok?
Egy 2019-es felmérés megállapította, hogy a szexuális nevelési programok, melyeknek nem az absztinencia az alapja, mind a tinédzserkori várandósságok, mind a nemi úton terjedő betegségek számának tekintetében kudarcot vallottak. A programok következtében inkább emelkedtek ezek a számok, mintsem csökkentek volna – vezette fel a kutatást Frivaldszky.
Majd ismertette a tényeket. A felmérésben 39 iskolai átfogó szexuális nevelési programot vizsgáltak, olyanokat, amelyek legalább egy éven át zajlottak. A vizsgált képzések 21 százaléka problémás volt, 12 káros hatással „gazdagították” a fiatalok életét. Ilyenek voltak például a nemi élet túlzott aktivitása, a korán kezdett szexuális élet, a partnerek számának növekedése és gyakori cserélgetése, valamint a nemi úton terjedő betegségek száma és fizetett szexuális tevékenységek száma is megnövekedett ezeknél a fiataloknál. A kutatás az óvszerhasználatra is kitért. Nem ért semmit a tájékoztató, nem csökkent a nemi úton terjedő betegségek száma, sőt – összegezte az eredményeket az igazgató.
Mi lehet a megoldás?
Frivaldszky előadása végén felhívta a figyelmet arra, hogy az Emberi Méltóság Központ évek óta próbálja a családi életre nevelés programokat behozni az iskolákba, és nyitottabbá tenni a döntéshozókat arra, hogy használják ezeket a programokat bizalommal.
Ahogy mondta a legfontosabb feladat a szülők, a házasság és a család szerepének a megerősítése. Majd hozzátette, tudatosítani kell a szülőkben, hogy mi vagyunk a gyermek első számú nevelői és megválaszthatjuk a számukra megfelelő oktatást. Ha úgy van a szülőknek fel kell venni a kesztyűt és tudatosan formálni az oktatást.
A házasság fogalmának az erősítése egy folyamatos szélmalomharc az Európai Unióban, de szerencsére még mindig tagállami hatáskörbe tartozik. Ezt próbálják megtörni minden fronton – vázolta a helyzetet a központ igazgatója. Majd kijelentette, hogy minden áron ragaszkodni kell a tagállami kompetenciához, másrészt el kell érni, hogy a „házasságkép” javuljon a gyermekeinkben és a következő generációkban, ezáltal minél kevesebb válás legyen.
Végül kifejtette, hogy a család a társadalom természetes alapegysége, amint azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is kimondja. Csak erős családokkal lehet erős a nemzetet építeni, de fontos azt is tudni, hogy családok nélkül nem lesz többé társadalom sem, ezért kell óvni és védeni a hagyományos családképet.
Összegzésként így zárta gondolatait Frivaldszky Edit: „nagyon fontos, hogy a gyerekeink – bár nekünk sem ártana – konfliktuskezelést, önismeretet és emberismeretet tanuljanak, a szexuális oktatás helyett”.
Schittl Eszter: A genderlobbi visszafordíthatatlan károkat okozhat a gyerekekben
Tomka Ferenc: A genderelmélet Marx és Engels központi ideológiájára épül
A kiemelt kép forrása: Emberi Méltóság Központ Facebook-oldala