Zelenszkijnek Kárpátalja ugyanolyan probléma, mint a Donyec-medence
A KMKSZ elnöksége nyilatkozatban üdvözölte azt, hogy Zelenszkij második évértékelő beszédében nem feledkezett meg az országban élő nemzeti kisebbségekről, külön kiemelve a kárpátaljai magyarságot.
„Mindazonáltal megdöbbentőnek tartjuk, hogy az ország első embere beszédében a Donyec-medencei helyzettel hozta összefüggésbe maroknyi közösségünket, tovább erősítve ezzel a többségi társadalomban az elmúlt években lábra kapott magyarellenes hangulatot”
– fogalmaz a dokumentum.
A KMKSZ nyilatkozata rámutat, hogy az állampolgárság és a nemzetiségi hovatartozás két külön kategória. „A magyar kisebbség lojális az ukrán államhoz, és 2017-ig nemzeti önazonosságának megőrzését az ország vezetése is törvényileg garantálta” – áll a nyilatkozatban. A kárpátaljai magyarság helyzetének rendezését továbbra is szerzett jogainak helyreállításában és azok betartásában látja a legnagyobb magyar érdekvédelmi szervezet elnöksége.
Az ukrán elnök halaszthatatlan jelzéssel ellátott, Ukrajna őshonos népeiről benyújtott törvénytervezetét „előremutatónak tartja” a KMKSZ. Ugyanakkor felhívja az illetékesek figyelmét, hogy az őshonos népcsoport fogalmának és jogainak definiálásakor vegyék figyelembe az idevágó nemzetközi gyakorlatot, a Velencei Bizottság ajánlásait, s a diszkriminációmentesség követelményeit is.
A nyilatkozat rámutat, hogy „a Kárpátalja területén több mint ezeregyszáz esztendeje letelepedett magyarságot is megilleti a jog, hogy Ukrajna őshonos népei között tartsák számon”. A KMKSZ ezért ismételten felkéri az illetékeseket, hogy „döntésük meghozatalakor ne hagyják figyelmen kívül a történelmi tényeket”.
A törvénytervezet 1. cikke csak az Ukrajna területén kívül saját államalakulattal nem rendelkező népeket ismeri el őshonosoknak.
(MTI)
Kiemelt képünkön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látható az államfői beiktatásának második évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón a kijevi Antonov repülőgépgyárban 2021. május 20-án. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko