Ungváry Zsolt: Karácsony másnapján

A legviccesebb mondat, amit az utóbbi időben olvastam, egy ellenzéki újságírótól származott, aki Karácsony Gergely nagy bejelentését egy nappal megelőzően így konferálta fel a színre lépni készülő Messiást: „Karácsonyról azt tartják, hogy egymástól eltérő gondolkodású emberekkel is szót tud érteni.” Valóban, Karácsony talán ritkábban konfrontálódik más első vonalas politikusokhoz képest, de ennek a jellegtelensége a fő oka. A tulajdonságok és víziók nélküli sodródó ember látszólagos békéje ez. A jobboldallal nem kommunikál, a sajátjaitól irtózik és egy kicsit fél is. (Unicumot kell innia, ha ki akarja bírni őket, közben attól retteg, hogy elássák, ha visszatér Zuglóba.) Komoly pártban még sosem volt, a csúcsot az LMP-vel érte el, 10  százalék körül, de azt is ott hagyta.

Karácsony megtestesíti azt a baloldali felfogást, mely szerint a politika nem az intézkedést, a hatást, a cselekvést, hanem a hatalom megszerzésének és megtartásának apró és nagyobb trükkjeit jelenti. Nem az erények és az elképzelések számítanak, hanem a minél színtelenebb karakter, aki keveseket taszít, ezért sokan elfogadják; akinek nincs önálló akarata, legfőbb jótulajdonsága a semmilyensége. Attól integratív, hogy jellegtelen.

2002-ben ugyanezt már eljátszotta a baloldal. A sikeres miniszterelnököt, Orbán Viktort kellett legyőzni. Kerestek egy enyhén szellemi fogyatékosnak tűnő, kedves embert, aki látszólag maga mögött tudja a csendes többséget, ízig-vérig demokrata (noha a pártállam idején kormányzati posztot töltött be), szemben a diktátor Orbánnal. Mögötte is ott állt (igaz, rejtettebben, mint manapság) az Apró–Dobrev-klán. Ez volt Medgyessy, aki elhozta a megígért Kánaánt, jóléti rendszerváltást ígért, kampányüzenetei ilyen mélyen szántó gondolatokat és alaposan kimunkált programpontokat tartalmaztak, mint pl: „Több pénzt az embereknek!”

Azóta eltelt 19 év, és most nézzük meg, hol van a kedves, aranyos, alkalmas, demokrata Medgyessy, és hol van a legyőzött Orbán.

Akarjuk-e ezt újra lejátszani, ismét belegabalyodni egy hurokba, amiből megint – néhány hónap osztogatás után – hitelfelvétel, megszorítás, családtámogatások befagyasztása, migráció, deviancia, társadalmi és gazdasági káosz következik, esetleg remake-elve a 2004-es megoldást: a csökkent értelmű medvebocs puccsszerű eltávolításával a Böszme ismételt színre lépését. 

Karácsony ugyanis, ahogy ezt már sokan megírták, nem fog tudni kormányozni. Ha mellesleg lenne bármilyen elképzelése és tehetsége hozzá, akkor sem. (Egyébként referenciának ott van a zuglói öt év és a budapesti másfél; láthattuk, mennyi termékeny ötlet, beváltott ígéret, zseniális megvalósítás, virágzó város és zöld levegő járt a nyomában. Ja, nem.) Karácsony mögött ugyanis nem lesz parlamenti többség, de még komoly frakció sem. A magyar miniszterelnök nem valami abszolút uralkodó, hanem a parlamentnek felelős végrehajtó hatalom feje. Csak erős parlamenti támogatottsággal tudja az akaratát keresztül vinni. (Orbán Viktornak ez megvan, azért tudja elérni, amit szeretne, nem pedig a diktátori hajlamai miatt.)

Gergőnek szépen el fogják mondani a valóban erős emberek, mit csináljon. Először a vélhetően legnagyobb frakció, a DK-é, utána a jobbikosok, momentumosok, majd a többiek, ha szóhoz jutnak.

Ráadásul ők elég különböző dolgokat fognak mondani, ezért Karácsonynak fel kell vennie a jól ismert, kisfiúsan értetlenkedő üres arckifejezését, és miközben tehetetlenül pillant körbe, imamalomként mormolja magában örök hamleti kételyét: „Mi a f…sznak vállaltam ezt az egészet?”

És még ez a szituáció lesz a kellemesebb, mert legalább magyarul szólnak hozzá; ha a tartalmat talán nem is, a szavakat érteni fogja. De ha majd az Európai Tanács ülésének szünetében vagy a V4-es találkozók négyszemközti kávézásain kellene okosakat mondania, akkor még jobban meg lesz lőve. És amikor erre a többiek rájönnek, elkezdik majd szívatni. Mindenféle vicceket csinálnak a rovására, olyasmikről beszélnek egymást között hangosan, a térdüket csapkodva, amihez ő ismét csak a kisfiús mosolyával tudja hozzátenni a magáét; a „magyar” így a balfék, a szerencsétlen, a kitaszított szinonimája lesz, ízetlen tréfák elszenvedője, akinek a rovására bármit megtehetnek. (Mint Trianon előtt, amikor a magyar diplomácia és lobbitevékenység nem volt jelen azokban a szalonokban, ahol az ország feldarabolását román, cseh, szlovák és délszláv politikusok készítették elő.)

Eközben Gergő azon töprenghet a szociológus-büfé-ruhatár szakos diplomájával, hogy a hatalom szó a hatásból származik, vagyis akinek hatalma van, az hatni tud a világra, az elképzeléseit valóra tudja váltani. És azt már sosem fogja megtudni nyelvvizsga híján, hogy az angol power pedig erőt is jelent.

Ehhez még nagyon sok fekvőtámaszt le kell nyomni.

Ungváry Zsolt

Kiemelt képünk forrása: MTI/Balogh Zoltán