Merkely: Az a jó vakcina, amit már megkaptunk

– Nagyobb, hosszabb idejű immunitást mindenképpen az oltás ad – tette hozzá. A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyaggal, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és sok fiatalnál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye.

Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét. Merkely Béla kiemelte,

a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni.

– Ez a vírus nem fog velünk maradni, de ez rajtunk is múlik – mondta. A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban.
– Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk, és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást – fogalmazott.


Hirdetés

Mint mondta, érzékeli azokat a dilemmákat, amelyek a lakosságban felmerülnek a különböző oltóanyagok kapcsán, de úgy véli, ezeknek a vitáknak elébe kell menni. Örömmel tapasztalja, hogy

mióta őt az orosz oltóanyaggal beoltották, megnőtt a lakosság bizalma ezen oltás iránt is.

A fertőzés elől nem tudunk elbújni, előbb-utóbb mindenki át fog esni a vírusfertőzésen, és ezt csak az oltások felvételével tudjuk megakadályozni, hiszen ez a védekezési forma a legegyszerűbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer – emelte ki.

MTI

(Kiemelt képünkön: Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora mutatja az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyagot, amellyel őt is beoltották a Semmelweis Egyetem oltópontján Budapesten 2021. február 18-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

'Fel a tetejéhez' gomb