A hírszerzés erősítése elsődleges cél

Szijjártó Péter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az Információs Hivatalnál tartott kihelyezett, zárt ülése után azt mondta: az ehhez szükséges fejlesztések részben már folyamatban vannak, részben pedig hamarosan megszületnek a róluk szóló döntések.

A miniszter kiemelte:

a koronavírus-járvány felgyorsította a globális változásokat; új világrend jött létre, amely az államok, nemzetek és kormányok újabb típusú versenyét hozta el, nem elsősorban a politika, hanem sokkal inkább a gazdaság területén.

Mivel a világgazdaság is alapvetően átalakul, rendkívül éles verseny indult el a beruházásokért. Ezen beruházások esetében minden eszközt fel kell használni arra, hogy „megvédjük a magyar érdekeket, a magyar gazdaságot, megteremtsük a magyar gazdaság újbóli, nagymértékű növekedését és megvédjük a magyar emberek munkahelyeit” – hangoztatta a politikus.


Hirdetés

A magyar külgazdasági erőfeszítésekben nagy segítséget jelent, hogy nagy, integrált, egységes külügyi irányítás működik, amelyhez a polgári hírszerzés is tartozik

– értékelt Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter tavaly december 9-én az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti éves meghallgatásán a felügyelete alá tartozó Információs Hivatal kapcsán beszámolt az ottani eszközbeszerzésekről és arról, hogy két központot is létrehoztak. Szijjártó Péter akkor javasolta, hogy a testület a krízisközpontban tartson kihelyezett ülést, ahol a tervezett modernizációs folyamat részleteiről is tájékoztatást ad.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb