Szijjártó: Magyarország növeli afganisztáni és koszovói szerepvállalását

A külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos ülését követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarország a jövő nyárig 60-nal növeli a Koszovóban állomásozó katonái számát. 

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország pályázni fog a NATO vezetésével működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő (KFOR) parancsnoki pozíciójára, mivel a jelenlegi olasz parancsnokság mandátuma jövő év közepén lejár.

A miniszter kitért arra is, hogy a NATO úgy döntött Bosznia-Hercegovina a tagsági akcióterv keretében beadhatja első éves nemzeti programját. Magyarország számára egyebek mellett a földrajzi közelség miatt fontos, hogy az országban stabilitás legyen. Ezért támogatta, hogy az ország benyújthassa a csatlakozás első lépését jelentő nemzeti programját.

Macedóniával kapcsolatban Szijjártó Péter kijelentette, az országnak már régóta a NATO tagjának kellene lennie, eddigi teljesítménye ugyanis feljogosítja erre. Tájékoztatása szerint a jövő év első, vagy második hónapjában, a Görögországgal fennálló névvita megoldását követően sor kerülhet a macedónok tényleges csatlakozására. A kétoldalú megbeszélés keretében pedig arról biztosította a macedón külügyminisztert, hogy Magyarország, ahogy korábban, úgy a jövőben is szívén fogja viselni az ország euroatlanti integrációs folyamatát.


Hirdetés

A történelem arra tanított meg bennünket, ha megoldatlan kérdések vannak a Nyugat-Balkánon, akkor abból általában nagy baj szokott lenni. Ezt jobb volna elkerülni

– jelentette ki.

Ehhez Szijjártó Péter szerint a legkézenfekvőbb megoldás az európai és az euroatlanti közeledés, az integrációs folyamatok felgyorsítása jelentheti.

Az afganisztáni helyezettel kapcsolatban azt mondta, hogy a NATO napirendjén az első helyen a terrorellenes küzdelemnek kell szerepelnie. Magyarország különösen fontosnak tartja a közös terrorellenes fellépést a közép-ázsiai országokkal, ugyanis ezek az államok számos szélsőséges mozgalmat és terrorszervezetet tartanak féken. Ha ezt nem tennék, emberek százezrei, vagy milliói indulnának el Európa felé. Az afganisztáni 106 fős jelenlétét egyébként Magyarország további 40-nel egészíti ki. Ezen felül fenntartja az éves szinten 500 ezer dolláros (mintegy 141,5 millió forint) pénzügyi hozzájárulását az afgán védelmi erők támogatásához. Ezt az elköteleződését egyébként Magyarország 2024-ig meghosszabbította.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb