Két héten belül kezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetőjének szavai szerint egyre reménykeltőbb hírek érkeznek a vakcináról: december 21-én dönthet az Európai Gyógyszerügynökség a Pfizer oltóanyagának engedélyezéséről, ezután kezdődhet az oltóanyag kiszállítása és indulhat az oltás Magyarországon is.

Hozzátette, a kormány más oltóanyaggyártók – az AstraZeneca, a Janssen, a CureVac és a Moderna – vakcináiból is lekötött 17,5 millió adagot. A gyógyszerészeti hatóság emellett vizsgálja az orosz és a kínai vakcina felhasználási lehetőségeit is. Galgóczi Ágnes újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a kórházakban továbbra is érvényben van a látogatási tilalom, a kórházak ugyanakkor

a haldoklókhoz és szülő nőkhöz kötelesek a hozzátartozókat beengedni.

Az osztályvezető arra a kérdésre, hogy mennyi időnek kell eltelnie az influenza elleni és a koronavírus elleni védőoltás beadása között, alkalmazható-e a kettő együtt, valamint igaz-e, hogy bizonyos előrehaladottabb stádiumú alapbetegségek esetén nem ajánlott a vakcina, azt közölte: minden egyes oltóanyag egyedi engedélyt kap, a készítmény nyilvánossá váló alkalmazási előiratában minden, a vakcina felhasználásával kapcsolatos adat megismerhető lesz. Galgóczi Ágnes hangoztatta, akinek a koronavírustesztje pozitív eredményt mutat, annak ezt jeleznie kell a háziorvosának. Ezután járványügyi intézkedés következik, a fertőzöttet elkülönítik – mutatott rá.


Hirdetés

A szakember a járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 2982 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 291 549-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 157 többségében idős, krónikus beteg, velük együtt már 7538-en hunytak el a betegséggel összefüggésben. Kórházban 7522 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 573-an szorulnak gépi lélegeztetésre – fűzte hozzá. Kitért arra, hogy Magyarországon az eddig igazolt fertőzöttek 56 százaléka nő, 44 százaléka férfi, az átlagéletkoruk 45 év, az elhunytaké 75 év. Szólt arról, hogy az 50. héten 29 725 embernél igazolódott a koronavírus-fertőzés, a fertőzöttek 23,1 százaléka a 40-49 év közötti, 17 százaléka a 65 év feletti korosztályba tartozik, 4,5 százaléka gyermek.

A fertőzéssel a települések 96 százaléka érintett,

az 50. héten regisztrált esetek 13 százaléka Budapesten, 11 százaléka Pest megyében, 4 százaléka Hajdú-Biharban volt, a legkevesebb fertőzöttet, 3 százalékot Hevesben igazoltak – mondta el. Galgóczi Ágnes jelezte: a 49-ről az 50. hétre a legnagyobb arányban Somogyban nőtt a nőtt az új esetek száma, ahol 17 százalékkal több fertőzöttet azonosítottak. Baranyában 7, Fejérben 4 százalékkal nőtt, Nógrádban gyakorlatilag nem változott, a többi megyében csökkent az esetszám. Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet a védelmi intézkedések fontosságára. Arra kérte az embereket, kerüljék a zsúfolt helyeket, tartsák be a maszkviselési, higiéniai szabályokat.

– Az egészségügyi dolgozók mellett már a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és a közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket

– közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Gál Kristóf azt mondta: a kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja, egyben ezzel is elismeri az érintett területeken dolgozók munkáját. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a dolgozó a veszélyhelyzettel összefüggően vagy a koronavírus-járvány következményeinek ellátása érdekében lát el feladatokat – emelte ki az ORFK szóvivője.

– Szintén a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a szilveszterkor is érvényes kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerülése érdekében a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását is – folytatta Gál Kristóf. Hozzátette: az erről szóló kormányrendelet már olvasható a Magyar Közlönyben. Az év végén, december 28-án 18 óra és január 1-jén reggel 6 óra között az amúgy engedélyezett tűzijátékot is tilos árulni, felhasználni – fűzte hozzá. Aki ezeknek a pirotechnikai termékeknek a forgalmazására, birtoklására, illetve felhasználására vonatkozó előírásokat megszegi,

akár 150 ezer forinttal is büntethető szabálysértést követ el

– jegyezte meg. Hozzátette: a szentestére vonatkozó szabályokról hétfőn várható döntés. Gál Kristóf tájékoztatása szerint a rendőrök szerdán a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt országszerte 221 emberrel szemben intézkedtek, ez a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már összesen 13 880 rendőri fellépést jelent ilyen ügyben.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb