Gyermeki imák járvány idején
Ők is nyűgösebbek, hiányzik nekik a régi életük, a szokásaik, a közösség, ahova eddig jártak. Érzik, hogy valami megváltozott. Fura maszkokban kell járniuk, nem rohanhatnak oda megölelni a nagyszüleiket, nem szerezhetnek új barátokat a játszótéren, állandóan kezet kell mosniuk. Minden más, mint régen.
Összeraknak a kis fejükben egy képet erről a mumusról, amit mi vírusnak hívunk, és ez a kép, meglepő módon, néha teljesen valóságos. Még márciusban egy este imádkoztunk a kisfiammal, aki akkor múlt 3 éves, és a fohász végén azt mondta: Istenem, add, hogy a vírus eltűnjön, és ne legyen senki se beteg. Meglepődtem – nem gondoltam volna, hogy abból a nagy összevisszaságból, ami akkor, a vírus kirobbanásának idején ért minket, ő egyből leszűri magának a lényeget: a Jóistenhez kell fordulni, hozzá kell fohászkodni, őt kell kérni, hogy segítsen. Azóta minden este így zárjuk az imánkat.
Folyamatosan rácsodálkozom, hogy milyen fegyelmezetten viseli a korlátozásokat, hogy egyből mennyire átlátja az összefüggéseket. Sőt, néha ő maga mondja: „tudom-tudom a vírus miatt”. Irigylem a gyerekeket. Sokkal rugalmasabban állnak ehhez az egészhez, mint mi, felnőttek.
A gyermekek ösztönösen ráéreznek bizonyos dolgokra. A világhálón a következő kedves kis imádságra bukkantam, melyet egy ötödikes kislány, Julcsi írt. Könny szökött a szemembe. Mennyire, de mennyire igaza van!
Én Istenem, jó Istenem
Nagyon nem jó ez már nekem.
Állandóan itthon vagyok,
Ülök és csak unatkozok.
Vigyázz kedves szüleimre,
Rokonokra, testvérekre.
Hozz szeretetet a földre,
Tűnjön el a vírus örökre.
Áldd meg azt a sok-sok kezet,
Ki e járvány ellen sokat tett.
Ámen.
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
Kiemelt képünk forrása: Pixabay