Koronavírus: A hétvégén eldől, hogy szigorít-e a kormány

Gulyás Gergely közölte: az elmúlt héten mérséklődött, konstansan 3000 és 5000 között volt az új esetszám, a csütörtöki kiugró adat pedig a hivatásrendek tömeges tesztelésének tudható be. Utóbbiak eredményeit a kormány a jövő héten értékeli ki, addig csak a jelenlegi intézkedéseket tartja fenn. Az egyes hivatásrendeknél, így a szociális dolgozóknál, az egészségügyieknél vagy a pedagógusoknál rögzített eredményeket a kormány várhatóan a hétvégén egységesen közli – tette hozzá. Gulyás Gergely a vakcinával kapcsolatban úgy fogalmazott: az kézzel fogható közelségbe került, hiszen több kísérlet is a tesztelés utolsó fázisába jutott.

A kormány célja továbbra is az, hogy mindenhonnan, ahonnan lehet, vakcinát kell szerezni

– hangsúlyozta, hozzátéve: Magyarországon csak olyan készítményt lehet majd használni, amelyet a magyar hatóság előzetesen ellenőrzött, jóváhagyott és nyilvántartásba vett. Hozzátette: ez igaz az Európai Unióból érkező oltásra épp úgy, mint az Egyesült Államokban, Izraelben, Kínában vagy Oroszországban fejlesztett szerre.

Az oltás önkéntes és ingyenes lesz


Hirdetés

– erősítette meg. A miniszter felidézte, a magyar kormány több mint 12 millió adag koronavírus-vakcinát kötött le az amerikai és európai fejlesztésűek közül, és tárgyal orosz, izraeli és kínai fejlesztőkkel is. Kínában a legelőrehaladottabb az engedélyeztetés folyamata, míg a Pfizer azt közölte: bár előrehaladottak a tesztelések, de ha azok eredményesek lesznek, elsőként az Egyesült Államokba és nem Európába szállítanak. Ebben az esetben a lekötésnél kifizetett előleg felét visszaadják.

Gulyás Gergely szerint ez is jól mutatja, hogy vakcinaügyben sem lehet szolidaritásra vagy kíméletre számítani, ahogyan tavasszal a lélegeztetőgép-vásárlás esetén is mindenki onnan szerzett, ahonnan tudott. A fejlesztő országok szerinte behozhatatlan előnyben vannak, és olyan helyzetbe hozzák a gyártókat, hogy először az adott ország kaphasson a vakcinából. Úgy összegzett: azt remélik,

ha még néhány hétig sikerül kitartani, akkor a fény látszani fog az alagút végén, ezt pedig az oltóanyag jelenti.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette azt is: a magyar kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy politikai kritériumoktól teszik függővé a Magyarországnak járó uniós pénzek folyósítását. Közölte: a magyar kormány olyan változtatáshoz nem tud hozzájárulni – akkor sem, ha ez az unió következő költségvetésének és az új nemzedék alapnak a megakadályozását jelenti -, hogy a magyar kormány fontos kérdésekben ezután szuverén módon ne dönthessen. Elmondta, ma Magyarország az EU-ból évente nettó négymilliárd eurót kap, míg körülbelül hatmilliárd euró hasznot visznek ki Magyarországról az európai uniós cégek. Hangsúlyozta: nem arról van szó – amit különösen az ellenzéki pártok megszólalásai sugallnak – , hogy az ország könyöradományt kap az EU-tól. Közölte, az uniós tagállamok cégeiken keresztül jelentős hasznot visznek ki Magyarországról, bár kétségkívül hoznak is ide modern technológiát, munkakultúrát, ez egy kölcsönösen előnyös, nyertes szituáció. Ahhoz, hogy ez így maradjon, a jelenlegi szabályokat kell fenntartani és a status quot kell megőrizni – mondta. Úgy fogalmazott:

senkinek semmivel nem tartozunk azért, hogy az Európai Unióból is forrásokhoz juthatunk.

Az a mi pénzünk, a nekünk járó pénz, minden feltételtől teljesen függetlenül. Gulyás Gergely az uniós források folyósításának jogállamisági feltételekhez kötését ellentétesnek tartja a lisszaboni szerződéssel. Hozzátette: a lisszaboni szerződés tartalmazza a hetes cikkely szerinti eljárást, ha valóban felmerülnek jogállamisági kérdések, ennek az eljárásnak a keretében lehet tisztázni.

Szerinte a politikai motivációkat illető kétségeket Soros György e heti cikke eloszlatta. Azt mondta, a politikai kritérium a bevándorlás elfogadása, amelyet Magyarország továbbra is elutasít.
    Úgy folytatta: nem csupán a jelenlegi, hanem minden következő kormány jogáért küzdenek, hogy szabadon dönthessenek arról, kivel akarnak a magyarok az ország területén együtt élni. Közölte, az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen mutatják, hogy Brüsszelben csak az lehet jogállam, amely nem védi meg határait, és beengedi a migránsokat. Emlékeztetett arra, hogy a migrációról a magyar állampolgárok népszavazáson és országgyűlési választáson is egyértelműen, világosan döntöttek.

Gulyás Gergely közölte, a nyugati sajtószabadság helyzetét bizonyítja, hogy a Soros György cikkét közlő sajtóorgánum a magyar miniszterelnök válaszát már nem publikálta. Ez is jól mutatja, hogy érdemes lenne egyszer arról is elbeszélgetni, hogy a sokszínűség tekintetében a nyugati sajtó miért áll lényegesen rosszabb helyzetben, mint a közép-európai vagy a magyar sajtó – hangoztatta. Gulyás Gergely kitért arra is, hogy csütörtökön Budapesten tárgyal Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Orbán Viktor miniszterelnökkel. A közös álláspontot valószínűleg írásban is rögzítik – jelezte.

MTI

(Kiemelt képünkön: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél a Vidékfejlesztési program Tájékoztatási szolgáltatás projektjének megemelt támogatási összegéről tartott sajtótájékoztatón az Országház Gobelin termében 2020. október 27-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

'Fel a tetejéhez' gomb