Magyar segítséggel tisztul meg a kárpátaljai folyó
A tisztségviselő az MTI-nek kifejtette, hogy ebből az összegből megvalósul a Vérke folyó városi szakaszának teljes kikotrása, szennyvíz- és iszapmentesítése, partjának rendezése, továbbá megépül egy városon kívüli duzzasztógát és egy csatorna, amely arról gondoskodik, hogy ne ülepedjen le a szennyvíziszap, folyamatos legyen a vízutánpótlás és a sodrás a folyóban.
Emellett a beregszászi vízművek mintegy 200 millió forintos támogatást kap a magyar kormánytól – tette hozzá. A tervezés és az előkészületek már most elindulhatnak, a tervek szerint a beruházási munkálatok 2022-re fejeződnek be. Megjegyezte, hogy ez egy távlati munka első fázisa, mert szeretnék a Vérkét teljes hosszában megtisztítani, és azokat a beruházásokat közösen elvégezni, amelyek biztosíthatják, hogy szennyvíz ne kerüljön többé a folyóba.
Magyar Levente hangsúlyozta: ez egy olyan fejlesztés, amellyel Beregszász városa újabb nagy lépést tesz afelé, hogy visszanyerje régi fényét, és nagymértékben javuljon az életminőség a kárpátaljai településen.
(MTI)
Kiemelt képünkön a Vérke folyó egy szakasza látható Beregszász központjában. Forrás: Vasárnap.hu/Prófusz József