Pallavicini Károly őrgróf alapította, 95 év után megújult

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az ünnepségen hangsúlyozta: mindegy, hogy a keresztény ember milyen helyen szolgál, mindenkinek megvan a maga feladata. Ezek közül az elmúlt hónapokban, a világjárvány idején a legfontosabb egymás védelme – mondta.

Az államtitkár szerint egyre erőszakosabb és egyre nemtelenebb támadások érik az egyházakat, a társadalmat, a családokat, és már a gyermekeket is.

Védeni kell a magzatokat az önzőséggel szemben, ahogy a környezetet is – tette hozzá.

Az emberek és közösségek összefogásának köszönhetően az országban az elmúlt tíz évben harmadával csökkent a szegénységben élők száma. Az a társadalom, melyet több mint tíz éve az erkölcsi pusztulásba vittek az előző vezetők, megváltozott, kiemelkedett, és irányt mutat Európa más nemzeteinek is. Növekedett a gyermekvállalási hajlandóság, a termékenységi ráta 1,25-ről 1,55-re emelkedett, 80 százalékkal többen kötnek házasságot, miközben 27 százalékkal mérséklődött a válások, 36 százalékkal az abortuszok száma – közölte Soltész Miklós.


Hirdetés

Az elmúlt évtizedben a kormány az egyházakkal összefogásban háromezer templomot újított föl vagy épített a Kárpát-medencében, ebből 130-at a Szeged-Csanádi Egyházmegyében.

Pallavicini Károly őrgróf 1921-ben határozta el, hogy római katolikus templomot épít, amelynek helyszínéül a sövényházi birtokához közeli, Kistelek-Mindszent út melletti területet jelölte ki. A neoromán stílusú templom építése 1924 szeptemberében kezdődött Heinz Béla tervei alapján, Katona Joachim mérnök vezetésével. A szobrászati munkákat Homonnai Jenő iparművész irányította. A templomot 1925. október 25-én szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

A 95 éves templom csaknem 58 millió forintos költségű, tavasszal elkezdett rekonstrukciója során megújult a teljes külső homlokzat. Szigetelték a liturgikus teret, új, mészkő lapokkal burkolták a padlózatot, kifestették a templom teljes belső terét és felújították a padokat. Napelemes rendszert telepítettek, a templom belső világítását új csillárok és korszerű, ledes fényforrások biztosítják.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a felújított ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya-templom avatásán 2020. október 4-én. MTI/Rosta Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb