Orbán: Nem engedhető meg, hogy a vírus újra megbénítsa az országot

A kormányfő hangsúlyozta, a kabinetnek van egy haditerve a járvány második hulláma elleni védekezésre, amely elsősorban a nemzeti konzultáció eredményeire és különböző szakértők jelzéseire épül.

Hangsúlyozta, a kormány éppen azon szigorú korlátozások ellenkezőjére készül, mint amelyek a járvány első hullámában voltak tapasztalhatók, miközben természetesen meg akarja védeni az idősek életét.

„A cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon és álljon meg az ország, a cél az, hogy megvédjük Magyarország működőképességét”

– fogalmazott Orbán Viktor.


Hirdetés

A miniszterelnök azt mondta, a teljes magyar lakosság jól vizsgázott a járvány első hullámában, amikor is erős fegyelmezettség, összetartás, felelősség és kölcsönös segítségnyújtás volt tapasztalható az emberek részéről. „Mondhatom, hogy nemzeti együttműködés volt” – tette hozzá.

Kiemelte, a járvány első és második hulláma számos ponton különbözik, közös pont ugyanakkor, hogy elsősorban az időseket fenyegeti a vírus, ezért rájuk továbbra is kiemelten vigyázni kell, az idősotthonok most is veszélyeztetett helynek számítanak.

A kormányfő ezért arra kérte a főpolgármestert, hogy „politikai célú levélírások” helyett inkább kellő komolysággal végezze a feladatát a hozzá tartozó intézményekben, így például a kamaraerdei idősek otthonában is. „Ne kísérletezzünk, ez nem olyan, mint egy biciklisáv felfestése, ami vagy sikerül, vagy nem” – mondta.

Hangsúlyozta, a kormány a következő hetekben egymás után hozza majd a járványügyi intézkedéseket és a jelentősebb gazdasági növekedést célzó intézkedéseket. Az operatív törzs szombaton kora reggel, a gazdasági kabinet pedig szombat délelőtt tart ülést – közölte a miniszterelnök, emlékeztetve arra, hogy pénteken a V4-es országok vezetőivel találkozik egy járványügyi koordináció kiépítése ügyében.

Orbán Viktor aláhúzta, általános korlátozásra nem kell számítani az oktatásban, a járvány megjelenésekor pedig nem zárják be azonnal az érintett intézményeket, hanem próbálják izolálni a fertőzötteket. Az iskola bezárására csak akkor kerülhet sor, ha egy osztály elszigetelése sem segít, de ez akkor is csak úgy történhet meg, hogy közben gondoskodnak a nem fertőzött gyermekek megőrzéséről, hogy a szülők közben folytathassák megszokott életüket.

Megerősítette, a kormány az idősek védelme érdekében lezárta az idősotthonokat és a kórházakat, a látogatási tilalomnak pedig akár rendőri erővel is érvényt kell szerezni.

A miniszterelnök kitért arra, szükség esetén szélesíteni kell majd a maszkhasználatot, az iskolákba való belépésnél ellenőrizni kell a testhőmérsékletet, az influenza elleni oltást pedig mindenki ingyenesen kaphatja. Jelezte, rövid időn belül szeretné elérni, hogy hatósági árassá váljanak a koronavírus-tesztek.

Orbán Viktor kiemelte, a következő napokban gyakorlati lépésekre is lebontják a kormány haditervét, amellyel munkahelyteremtést, béremelést, beruházásokat szeretne elérni. „Ismét visszamegyek ilyen Facebook-huszárnak, és majd gyakrabban jelentkezem a Facebookon egy-egy döntést ismertetve és elmagyarázva” – fogalmazott.

Emlékeztetett, a kormány annyi munkahelyet akar létrehozni, amennyit a vírus megszüntetett, a kabinet intézkedései hatására pedig már ma többen dolgoznak, mint januárban.

Közölte, a kabinet lépéseinek köszönhetően idén minden korábbinál jobban teljesített a belföldi turizmus, a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom azonban „beszakadt”. Emiatt a fővárosnak 50-60 milliárd forintot fel kellene használnia abból a több mint 100 milliárd forintos megtakarításból, amit az előző főpolgármester, Tarlós István halmozott fel – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a brüsszeli bürokraták láthatóan idegesen reagáltak arra, hogy Magyarország részben lezárta a határait, de szerinte ők majd ismét át fogják venni a magyar szabályokat, ahogy az lenni szokott.

Elmondta, abban bízik, hogy az összeurópai bajban létre tudnak hozni egy közép-európai biztonságos szigetet, amelyen belül a mozgás és a közös élet lehetősége biztosított a szlovákokkal, csehekkel és lengyelekkel.

Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy csütörtök este éppen a konyhában volt, amikor felhívta Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, akivel hosszabban beszéltek a járványügyi védekezésről, az elnökválasztásról és még számos amerikai-magyar együttműködési kérdésről.

Elmondta, az amerikai elnök kifejezetten szoros, majdnem baráti viszonyt ápol a kelet-európai országok vezetőivel, mert amit ő képvisel, az jó Közép-Európának. „Ugyanígy vagyunk a német kancellárral is” – mondta Orbán Viktor, aki megemlítette azt is, szurkol Donald Trump újraválasztásának.

A kormányfő megjegyezte, ha most nem lenne járvány, akkor a kínai-európai együttműködés lenne a politika egyik slágertémája, hiszen a világ átalakulóban van, az Egyesült Államok már nem egyedül ül a trónján, hanem bonyolultabb geopolitikai helyzet alakult ki, amelyben Európa sem szeretne beszorulni az USA és Kína közé.

(MTI)

Kiemelt képünkön Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb