Újabb támogatás a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához

Fülöp Attila elmondta, hogy ötödik alkalommal írták ki a pályázatot, amelynek célja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és munkaerőpiaci integrációját segítő programok támogatása.

A pályázaton elnyerhető legkisebb támogatás egymillió, a legnagyobb nyolcmillió forint.

Fontos újítás, hogy csak olyan pályázat adható be, amelynek benyújtója együttműködik nyílt piaci cégekkel, hogy a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek, szolgáltatások megjelenjenek a piacon – fűzte hozzá az államtitkár.

A szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pályázatok benyújthatók a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ internetes oldalán az nfszk.hu-n, ahol minden a pályázáshoz szükséges információ megtalálható.


Hirdetés

Hozzátette, hogy a támogatások legfontosabb célja, hogy azok is naponta dolgozhassanak, akiknek a munkaképessége valamiért megváltozott.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Vízvári Csilla, az IRMÁK Nonprofit Kft. Albertirsai Speciális Foglalkoztató Otthon és Intézményei intézményvezetője a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását és munkaerőpiaci integrációját segítő programok támogatásáról szóló Foglalkoztatás 2020 pályázat részleteit ismertető sajtótájékoztató után az albertirsai otthonban 2020. augusztus 14-én. MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb