Új felfedezések Egyiptomban
A régészek úgy vélik, hogy az időszámításunk előtti 13. századi sír eredetileg egy pap és felesége temetkezési helye, ahol a múmiákra is ráleltek. A pap Mut temploma mumifikálási szentélye felügyelőjeként dolgozott. A régészek számos színes falfestményt is feltártak és mintegy ezer fa-fajansz- és agyagból készült úgynevezett usébti szobrocskát.
Khaled el-Anani régészeti miniszter a Hatsepszut-templom előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta: „A színes falfestmények többek között Ahmose-Nefertari királynőt és fiát, I. Amenhotepet is ábrázolják. Mindkettejüket istenként tisztelték a ramesszida korban. Sok leletet találtak a sírban, a két legszebb tárgy természetesen a két koporsó.”
Két másik, 18. dinasztia-korabeli szarkofágot is feltárt egy francia régészeti misszió egy másik sírban, de ugyanazon a területen. Ide, az al-Asszasszif-nekropoliszba temették el annak idején a főnemeseket és a fáraóhoz közeli, magasrangú tisztviselőket.
(euronews)