A muszlimok is felkeltek a thai meleg-örökbefogadási törvény ellen

Thaiföld legújabb törvényjavaslatába, az úgynevezett Civil Partnership Billbe (magyarul nagyjából: polgári társas viszonyokról szóló törvényjavaslat) keményen beleszálltak a helyi konzervatív muszlim csoportok. Ha sikerül átnyomni a parlamenten az új javaslatot, úgy Thaiföld lehet az első olyan ország a dél-kelet-ázsiai régióban, ahol legalizálják az azonos nemű emberek egybekelését.

Muszlimok a Békéért szervezet közösségi médiafelületén kijelentette:

„Teljességgel ellenezzük a törvényjavaslatot. Úgy hisszük, ez elkerülhetetlenül társadalmi sérülésekhez vezetne.”

Bár Thaiföldön több mint 3 millió muszlim él, a 69 milliós ország alapvetően a liberalizmus útján halad. Kiemelten igaz ez a fővárosra, Bangkokra, a konzervatív nézeteket képviselők pedig szó szerint a peremen, az ország külső határvidékein élnek – írja az UCA News.


Hirdetés

Thaiföld három muszlim többségű provinciájában az elmúlt években szeparatista felkelők több ezer emberrel végeztek. Az áldozatok közt lévő melegek és transzneműek jogaiért szólalt fel az LMBTQ-közösség, mondván, nekik nem volt meg a szabad joguk arra, hogy nyíltan felvállalhassák identitásukat.

Thaiföld egyéb, toleránsabb vidékein a muszlim közösségekre inkább jellemző az „élni és élni hagyni” attitűd, de ők is meghúznak egy határt a házasság kérdésénél.

„Ha hoznak egy törvényt, amely az iszlám tanítással szembe megy, az ellen tiltakozunk” – közölte a Thai Muszlim Tanulók Szervezete, azt azonban hozzátették, hogy ha megszületik a jogszabály, azt tiszteletben fogják tartani és semmi olyat nem tesznek, amely megsérthetné azt.

„Habár a melegházasságra vonatkozó törvényjavaslat ellene megy a hitünknek, tiszteletben tartunk különböző véleményeket és hiteket, mivel az egyéb csoportoknak eltérő a morális alapja” – írta a szervezet.

Érdekes módon Thaiföld LMBTQ-közössége nem elégedett a törvényjavaslattal.

Szerintük a javaslat nem megy elég messzire, nem biztosítja tökéletesen az egyenlő jogokat számukra.

Tanwarin Sukkhapisit ellenzéki transznemű politikusnő(?) felszólalt az ügyben a parlament előtt. Szerinte a kormány törvénytervezete megosztó és igazságtalan, mert olyan megfogalmazásokat tartalmaz, amelyek az azonos nemű és a férfi-nő házasságok jogi megkülönböztetésére szolgálnak.

Kérdés, hogy a 3 millió thaiföldi muszlim és a félmilliós keresztény közösség mekkora politikai nyomást képes helyezni a parlament döntéshozóira ez ügyben, anélkül, hogy szélsőséges megoldásokhoz nyúlnának.

 

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

 

'Fel a tetejéhez' gomb