Hiszek abban, hogy közel kell menni a gyerekekhez – interjú a Klárisok mesezenekar énekesnőjével

Az együttes énekesnője, Korzenszky Klára pszichológusként a Bethesda Gyermekkórházban is használja a mese gyógyító erejét, amely a koncerteken is elvarázsol kicsiket és nagyokat, s nem utolsósorban minket, felnőtteket. Mert a Klárisok mesekoncertjein még a szülő sem marad ki a játékból: a gyermekeinkkel együtt aktív részesei lehetünk az előadásnak. Az együttes készülő lemezének apropóján beszélgettünk a népmese napjainkban betöltött szerepéről és a családi mesékről.

– Előző két albumotok, a Kerekégenjáró és a Szerelemcsütörtök, dobszerda egy-egy népmesei történet köré épülve vezette be a gyerekeket a népzene és a mesék világába. A most készülő lemez is hasonló koncepcióval épül fel?

– Legújabb Tíz, tíz, tiszta víz című lemezünkön ismét a jól ismert mondókáink, népi gyermekjátékaink, népdalaink varázsolják elénk a közismert mesét. Korábbi lemezeinken a dalok a klasszikus tündérmese fonalára fűződnek fel, gyermekdalainkat, mondókáink – amelyeket anyáinktól, nagyanyáinktól, vagy az óvodában, iskolában megtanultunk, majd továbbadjuk gyermekeinknek –, úgy illesztettük egymás mellé, hogy ezek adják ki a mindannyiunk által ismert tündérmese vagy égitest szabadító mese vázát. A története teljesen világos, magától értetődő a kisgyermekek számára, hiszen a bátor legény a sárkány legyőzésével egyértelműen elnyeri méltó jutalmát, a királylány kezét, és következhet a hétországra szóló lakodalom.

– El lehet már árulni, miről szól majd az új mese?

– Ezúttal Benedek Elek A só, illetve a Balaton mesemondójának nevezett Pintér Pálné Lidi néni Borvirág király meg a tiszta víz című elbeszélése nyomán alkotjuk meg a közös mesét, mely bonyolultabb történet. Ezért az új lemez a nagyobb korosztályhoz, és azt gondolom, hogy a felnőttekhez is fog szólni, mert a történet a valódi, az életadó, illetve az álságos értékek felismerésének fontosságáról szól. Arról, hogy

a magától értetődőnek tartott, természetes dolgok a létfontosságú, igazi értékek az ember életében.

A valódi értékek sok esetben „mindennaposak”, szinte láthatatlanok, ezért nem ismerjük fel, sokszor a tényleges szükségletek és értékek helyett hamis szükségleteket, álságos értékeket helyezünk előtérbe. És gyakran csak a lényegtelennek hitt, ám valójában létfontosságú minőség hiányának megtapasztalása ébreszt rá annak valódi értékére.

– Ahogy talán éppen történt velünk az utóbbi időben…

– Igen, a karantén időszaka, az elmúlt néhány hónap talán a legtöbbünket lelassított és arra ösztönzött, hogy tudatosítsuk ezeket az értékeket, és számot vessünk, hogy melyek a számunkra legfontosabb értékek, mit érdemes és mit nem érdemes hajszolnunk.

A mi mesénkben a királylány „csak” úgy szereti édesapját, mint az emberek a vizet, ami látszólag értéktelen, nem csillog-villog, mint a drágakő, de az életben maradáshoz nélkülözhetetlen az ember számára. A király ezért elűzi a birodalomból. Történetünk, a királylány bujdosása, majd hazatalálása és a valódi érték felismerése vizes népdalaink segítségével kerekedik ki.  A magyar néphagyomány nagyon jól őrzi a víz szimbolikáját, illetve konkrétan is megjelenik népdalainkban a víz fontossága.

– Ha már szóba került a karantén: mennyire éreztétek meg az elmúlt három hónap viszontagságait? Tudtatok a közönséggel kommunikálni, vagy inkább az új lemez készítésével foglalkoztatok? Újraindulnak nyáron a mesekoncertek, illetve a Mesemúzeumban tartott foglalkozásaitok?

– Az elmúlt időszak – hasonlóan másokhoz – mindannyiunk számára embert próbáló volt, mind egyéni, mind zenei téren. Dávid és Attila is a gyermekeik távoktatásának viszontagságaival küzdöttek, emellett folytatták munkájukat otthonról, kellett egy kis idő, míg belerázódtak. Áron az otthoni alkotómunkába merült. Nekem a pszichológusi munkámban is változások történtek. A Bethesda Gyermekkórházban pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, konduktor, foglalkoztató kollégáimmal együtt létrehozunk egy ovi-suli-napközit a dolgozók gyermekeinek, így kollégáink folytathatták munkájukat úgy, hogy gyermekeikre közben figyeltek mások. A szigorú szabályok betartásával egy egészen komplett óvodai rendszert sikerült felépíteni, az iskolások pedig egyéni segítséget kaptak a tanulásban és a digitális oktatásban való részvételben. Sok energiát igényelt ez a munka, szerencsére a zenélést is tudtam folytatni, a gyerekekkel mindennapos volt a zenei foglalkozás, a néptánc vagy a közös mesés-zenés-alkotás is. Igazán össze tudott kapcsolódni a pszichológusi és a zenei munkám.

Persze a hagyományos koncertezés, ahogy mindenkinél, nálunk is leállt. Az online térben azért szerettünk volna kapcsolatban maradni a közönséggel. Kiss Réka grafikus illusztrációiból készítettünk videósorozatot, melyek megtekinthetőek Facebook-oldalunkon vagy youtube csatornánkon. Reméljük, mind többen velünk énekelnek! Emellett pedig dolgoztunk és azóta is folyamatosan dolgozunk új lemezünkön, melyet a Nemzeti Kulturális Alap és a Halmos Béla Program támogatásával hozunk létre. Amint lehetett, a korlátozások enyhítésével már személyesen is elkezdtünk újra próbálni. A nyár végén beindulnak az élő koncertek is, és érkeznek az újabb felkérések. A következő Klárisok mesekoncert augusztus 28-án lesz Kővágóörsön a Kőfeszten.

– Tudnál kicsit pszichológus-szemmel mesélni arról, hogyan tud segíteni a mese, azon belül is a népmese, s mindez milyen szerepet játszik a kisgyermekek lelki fejlődésében?

– A gyermekekre jellemző az érzelmek gyors átalakulásának képessége és a nagyon gazdag fantáziavilág, viszont mindez korlátozott verbalitás mellett. Ők sokszor még nem tudják megfogalmazni azt, ami bennük dolgozik, azonban a meséken keresztül közölni tudják mindazt, ami foglalkoztatja őket, s megoldásokat találhatnak kérdéseikre. A mesékben lehetőség van az átalakulásra, a kicsi és nagy szerepcseréjére. Itt találkozhatnak az alapszimbólumokkal (pl. a jó és rossz szimbólumai a világosság-sötétség), ezáltal megérthetik az ok-okozati összefüggéseket, az idő múlását, a világ rendjét. A mesehőssel való azonosulás lehetőséget ad arra, hogy saját maguk is végigjárják a mesehős útját, megtapasztalják a nehézségeket, keresztülmenjenek a próbákon, és elnyerjék méltó jutalmukat. Ezáltal

a mesék énerősítő, bátorító funkcióval bírnak, ami a későbbi, felnőttkori boldogulás egyik fontos feltétele.

– Legutóbbi beszélgetésünkben arról beszéltél, milyen jól tudnak működni a gyermekek a múzeumbéli foglalkozásaitokon, ahol egymást ismerő ovis csoportok, kis létszámban végig a mese „hatása alatt” tudnak maradni. Mit tapasztaltok, mennyire vannak kiéhezve a gyermekek a történetekre, együtt zenélésre, mennyire van kielégítve ezen természetes gyermekkori igényük?

– A gyerekeknek megvan az alapvető képessége, eszköztára a mesék, szimbólumok befogadására, átélésére.

A mese tulajdonképpen a gyermek nyelve, nagyon fontos az a saját belső kép, ahogyan a mesét elképzeli, hiszen a gyerek a maga számára legtökéletesebb képet képzeli el, az dolgozik benne, így a képzelet, a cselekvés és az érzelem együttesen egy komplex, katartikus élménnyé válhat.

A mai rohanó világunkban egyszerre többféle inger ér minket – vizuális és auditív – egyszerre több tevékenységet is végzünk, és ezt akaratlanul is továbbadjuk gyermekeinknek, ez válik számukra is természetessé. Azt gondolom, meg kell teremteni azt a közeget, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a gyermek szabadjára eressze a fantáziáját, legyen ez otthon, az óvodában, az iskolában, vagy a koncerten.  Hiszek abban, hogy közel kell menni a gyerekekhez, közel kell hozni magunkhoz őket: engedni kell, hogy feljöjjenek a színpadra, hogy azt érezhessék, ők is részei a műsornak. Egy gyerekhez le kell guggolni, le kell térdelni, meg kell érinteni vagy ölbe kell venni. Az, hogy messziről látja az énekest és a zenészeket a színpadon, nem fogja őt lekötni. Viszont ha leguggolsz, ölbe veszed, játszol vele, az a szülő-gyerek kapcsolat mintáját hozza, és ez útmutatást ad a szülőknek is.

– Hogy látod, milyen hatással van a gyermekekre az, hogy a mai kultúrában inkább az erőteljes képi világ, a modern mese dominál? Mit veszíthetünk, ha nem ismertetjük meg a kicsiket a népzenével vagy a népmesével?

– Mondhatjuk, hogy vizuális dominancia van, a videók korát éljük. A legtöbb családban mindennapos, vagy heti többször előfordul, hogy a gyerekek mesét néznek az interneten. Azt gondolom, hogy ezzel semmi baj nincsen, ha mértékkel történik. De az idegrendszer fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy különböző ingerek érjék a gyermekeket csecsemőkortól kezdve. Kezdetben az ölbéli játékok nagyon jó kapcsolatteremtő, ma már azt mondjuk rájuk, hogy fejlesztő eszközök. Elsősorban azért, mert mindenféle úton, több csatornán is ingert adnak a gyerekeknek: ölünkbe vesszük a kicsiket, a szemükbe nézünk, megérintjük őket, hallják, ahogy énekelünk, ők is elkezdenek énekelni, az éneklésre mozgással is válaszolnak, tehát egy komplex, az egész idegrendszert érintő kapcsolatteremtési folyamatról van szó. A hallgatott mese fontos a fantáziatevékenység fejlődésében, javítja a figyelemkoncentrációt is. A mindennapos mesélés erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, és a gyermekek szorongáscsökkentésének is jó eszköze lehet. A zene érzelmi-, kognitív-, szociális képesség-, és személyiségfejlesztő transzferhatása pedig tudományosan bizonyított. Ezért fontos, hogy kisgyermekkortól jelen legyen a zene a családok mindennapjaiban.

Ha kisgyermekkorban megalapozzuk ezeket a kapcsolatokat és képességeket, akkor sikeresebb felnőtt válhat belőlük a későbbiekben.

– Hogyan tudunk mi, szülők segíteni nekik abban, hogy ezeket a régen elfeledett szimbólumokat újra felfedezzék, segítsék mindennapjaikat a zene vagy a mesék által?

– Minden családnak megvan a napi forgatókönyve, napi rutinja. Nem vagyunk egyformák, különbözünk abban, hogy mi a fontos számunkra, hova tolódik a hangsúly. Azonban fontosnak tartom, hogy legyenek rituáléink, melyek segítenek a mindennapokban eligazodni, hiszen azok térben és időben elhelyeznek bennünket, és ez a gyerekek biztonságérzetét is növelhetik. Ezért fontos például az esti mese a gyermek számára, mert ha jön a meseolvasás, akkor este van már, ami után mindenki elalszik. Vagy egy esti dal, amit közösen eléneklünk, mert éneklés közben a félelemközpontunk gátlódik, így a sötétben félő gyermekek szorongása csökkenhet.