Ürügy
A történetben szereplő férfit sok igazságtalan lelki és fizikai sérelem éri, aztán egyszer csak besokall. Az őt vegzálókat megöli. Ezt követően megjön a kedve a gyilkoláshoz, a kegyetlenkedéshez, és bohócálarcot öltve kíméletlen bűnözővé válik. A megdöbbentő az, hogy „civil” mozgalom is alakul a követésére és tetteinek utánzására. Tehát ő az ürügy a beteges vágyak kiélésére. Ezzel megkezdődnek a városban az anarchista tüntetések, fosztogatások, válogatás nélküli kínzások és gyilkolások. Ezt mindenki ugyanolyan bohócálarc mögé bújva teszi.
A film után megnyugodva mondogattam magamban: a valós életben ilyen úgysincs! Ehhez képest mit látunk most Amerikában? Adott egy drogos, visszaeső bűnöző, aki egy rendőri túlkapás során életét veszti. Ezt ürügyként felhasználva elindul egy úgymond civil mozgalom, amelynek tagjai az elhunyt gonosztevőt pajzsra emelik és lángra lobbantják Amerika, majd Európa nagyvárosait. Válogatás nélkül törnek-zúznak, kegyetlenül gyilkolnak. Ráadásul még profán rítus szerint „szentté is avatják” példaképüket (színarany koporsóban temetik el…!). Nem mellékesen az USA-ban hamarosan elnökválasztás lesz, és a szélsőbaloldaliak és a liberálisok (viccesen: demokraták) zsigereiben van az ősi intelem: „ez a harc lesz a végső!”
A megkergült, beteg világ tehát lejött a vászonról – és itt van közöttünk. A szörnyű az, hogy aki ennek nem tapsol, azt egyből kinézik és ezáltal potenciális áldozattá is válik.
Azt hihetnénk, hogy napjaink kiváltsága ez a tömeges, beteg lelkület. Mert az mégsem lehet, hogy emberek tömegei tudatosan, szinte kéjes örömmel a gonoszság, a brutalitás és az erőszak mellé állnak, azt éltetik és maguk is gyakorolják, hozzá pedig egy személyt keresnek ürügyként.
Ám ezen töprengve, egyszer csak valahonnan nagyon régről, egyre hangosabban és bántóbban fülembe cseng: „Barabást, Barabást!”
Tarnai Richárd
