Szijjártó: Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával

Közös sajtóértekezletükön elmondta: Magyarország a közép-európai térség együttműködésének erősítésében érdekelt, kétoldalú kapcsolatait pedig a kölcsönös tiszteletre alapozza. – Megadjuk a tiszteletet a partnereinknek, de egy több mint ezeréves nemzetként el is várjuk azt – szögezte le. Hozzátette: a másfél milliós erdélyi magyarságnak is az az érdeke, hogy a két ország „jóban legyen egymással”.

Szijjártó Péter bukaresti tárgyalásai során azt kérte román kollégájától, hogy Románia is tekintsen erőforrásként a területén élő magyar közösségre, miként Magyarország is így tekint az országban élő román nemzeti közösségre. Elmondta: a Fidesz kormányra lépése óta ötszörösére növelte a nemzeti kisebbségeknek és így a román közösségnek járó költségvetési támogatást, és a magyar parlamentbe beterjesztett új nemzetiségi törvény a nemzeti közösségek tulajdonába juttatja az általuk oktatási vagy kulturális célra használt ingatlanokat.

A magyar fél örömmel fogadja, ha Románia is támogatja a magyarországi románokat, miként természetesnek tekinti azt is, hogy Magyarország is támogatja a határain túl élő nemzetrészek boldogulását szülőföldjükön.

A szomszédos országokban indított magyar gazdaságfejlesztési program révén eddig 250 millió eurónyi beruházás jött létre Romániában. A magyar fél nyitott arra, hogy – a román kérésnek megfelelően – megállapodást kössön ennek a programnak a folytatásáról.


Hirdetés

Hamarosan véget érnek a két ország gázhálózatának összekötését célzó munkálatok, amelyek révén lehetővé válik a Romániából Magyarország irányába történő gázszállítás is, az első időszakban évi 1,75 milliárd köbméter, és várhatóan augusztusra elkészülhet az újabb autópálya-csatlakozás a két ország között – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország a jó kapcsolatban érdekelt, szívesen venné, ha nem a magyarság lenne a téma a román választási kampányban és reményét fejezte ki, hogy az ezzel kapcsolatos „sajnálatos nyilatkozatok” nem ismétlődnek meg.

Aurescu a trianoni békeszerződés közelgő centenáriumára utalva hangsúlyozta: a két országnak túl kell lépnie az eltérő történelemszemléleten, és a kölcsönösen előnyös projektekre összpontosítva „valódi” stratégiai partnerséget kell felépítenie. Ehhez szerinte

ki kell lépni a kölcsönös „provokációk” logikájából, a kölcsönös tiszteletre és bizalomra kell alapozni a kétoldalú kapcsolatokat,

és a Romániába látogató magyar tisztségviselőknek tartózkodniuk kell attól, hogy a stratégiai partnerség szellemével ellentétes nyilatkozatokat tegyenek. Megjegyezte: Románia számára a trianoni békeszerződés a románság számára „elsődleges jelentőséggel bíró” – Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó – 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatának nemzetközi elismerése volt. Elismerik Magyarország jogát ahhoz, hogy maga döntsön a történelmi eseményekkel kapcsolatos megemlékezésekről, de azt szeretnék, ha a két ország kapcsolatát a 21. századi, európai szellemű, pragmatikus jövőépítés szándéka határozná meg – hangoztatta a román külügyminiszter.

MTI

(Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter és Bogdan Aurescu Bukarestben. Fotó: MTI/Borsos Mátyás)

'Fel a tetejéhez' gomb