A gyermekágyi időszak sokkal kritikusabb a járvány miatt, mint maga a szülés
Nováky Rita szülésznő, perinatális szaktanácsadó jelenleg a kistarcsai kórház szülészetén és a Perinatus Alapítvány programjaiban kísér kismamákat. Mint mondja, ő azt tapasztalja, hogy a kezdeti időszak volt nagyon nehéz, amikor a koronavírus-járvány megjelent Magyarországon. Március közepe óta azonban egyfajta rend állt be, és nagyon úgy tűnik, hogy a mostani szabályozás már nem fog szigorodni.
Náluk az édesapa továbbra is bejöhet a szülésre és a választott orvosnál is van lehetőség szülni. A szülésznő szerint a kismamák általánosságban bizakodóak, bíznak például abban, hogy a szülésig még változhat is a helyzet (például annál, aki augusztusra van kiírva) de sokan azt mondják, hogy a választott kórház, az adott osztály szellemisége amúgy is biztosíték arra, hogy ne érjék csalódások a szülésnél.
Ami nagyon nagy változás, hogy a személyes találkozásokat, konzultációkat felváltották az online kapcsolattartási módszerek. Ez nyilván nehezített terep, hiszen a szülés természetéből adódóan nem virtuális műfaj, s a különböző oktatási eszközök, szemléltető modellek sem a szakemberek otthonaiban találhatóak. Más egy Skype-kapcsolat, más minőséget ad, mint a személyes találkozás, de a bizalom a kismamák és a szakemberek között ennek ellenére töretlen.
Nováky Rita ugyan hangsúlyozza, hogy ő csak a saját gondozottjairól tud beszélni, de szerinte egy kismama sem tűnik extra módon bizonytalannak a megváltozott helyzet miatt. Mint mondja, a szülés egy lelki folyamat, amit testünk fizikai szinten lekövet, s ha erre fel szeretnénk készülni, akkor most tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg mi a szabályozás.
Régen is voltak nehéz élethelyzetek, történelmi időkben, háborúk során is szültek a nők, és akkor sem minden feltétel volt optimális.
Tapasztalatai szerint a nagymamáknak sokkal nehezebb a dolga, mert nem lehetnek jelen a fontos események közben, bennük „jobban rezeg a hiány” ezen a téren. A várandós anyukák inkább tudomásul veszik a megváltozott helyzetet, ráadásul nincsenek elzárva a biztonságtól, amit egy jól ismert segítő adhat. A szülésznő egyébként nem csak a saját kismamákkal találkozik, be van osztva szülésekhez, s az a véleménye, hogy a szülőszobán a vajúdó nők viselkedésében nincs változás. Az azért nagy különbség, hogy a segítő szakemberek, így ő maga is most sokkal több olyan kismamát támogat önkétes alapon, akinek eredetileg nem volt semmilyen választott kísérője. Ők valóban elveszettebbeknek érezhetik magukat.
Nováky Rita szerint sokkal nagyobb hullámokat vethet a segítség hiánya a gyermekágyi időszakban.
A szülés tűnik a legnagyobb „kásahegynek”, amin át kell rágni magát a fiatal párnak, ám az valójában „megy magától” is, hiszen egy kapualjban, egy kocsiban is meg tud történni (és meg is történik olykor…). Ám a gyermekágy már egy egészen másfajta állapot, amibe a szülés jelenti az átlépést. Egy másfajta világ, egyfajta robinzonád, ahol a megváltozott felelősség, a folytonos készenléti állapot, a „talpon levés”, szoptatás is okozhat nehézségeket. Sokkal nehezebb dolga van a friss gyermekágyas anyukának, ezt elfelejtjük, ráadásul most még a védőnői segítség is korlátozottan elérhető. Pedig egy rossz mellretételből adódó bimbósérülést például bajos a virtuális térben orvosolni, nem beszélve egyéb segítség hiányáról.
Arra is rákérdeztünk, hogy a mostani járványhelyzet nem sokszorozta-e meg az otthonszülések számát, hiszen logikusnak tűnik, hogy ha egy kismama nem érzi biztosnak a kórházi körülményeket, szívesebben választja az otthonát helyszínül. Nováky Rita szerint valóban megfigyelhető egy ilyen tendencia, ám ő nem tartja ezt jónak. Nem azért, mert nem otthonszülés-párti, hanem mert szerinte egyrészt az erre képzett szakemberek száma nem növekedett, ami azt jelenti, hogy most nagyobb rajtuk a terhelés, fáradtabbak, ami semmiképpen nem ideális. Ezen kívül véleménye szerint
az otthonszülés főleg olyan anyukáknak való, akik a testükkel való jó kapcsolat, belső biztonságérzet miatt döntenek így, nem pedig félelemből, bizonytalanságból mennek bele ebbe a helyzetbe.
Arról is beszéltünk, meghozhatja-e a koronavírus azt az áttörést, amelyet már régóta szorgalmaznak az ambuláns szülés támogatói, ám a szülésznő erre határozott nemmel felelt. Az a baj, hogy egy néhány órás újszülött ellátása nagyon speciális feladat egy három naposan hazatérő kisbabához képest, aki már nem veszít a súlyából, és szopizni is elkezdett. Sem a védőnők sem a gyermek háziorvosok leterheltsége nem segíti a változást – a törvényi és financiális háttérről nem is beszélve.
S hogy nem hozhat ez a járványhelyzet, az orvosokkal való kevesebb érintkezés pozitív hozadékot? Például, hogy a kismamák jobban rá mernek hagyatkozni saját magukra, testük jelzéseire, ami a szülésnél is óriási segítségül lehet? Nováky Rita szerint ez kétoldalú dolog. Egyrészt vannak, akik valóban most találták meg a számukra megfelelő segítőt, akik kevesebb beavatkozással „kísérik” a terhességet és a szülést, ám azok számára ez a helyzet most sokkal nehezebb, akik eleve bizonytalanabb belső erőforrással bírnak. A kevesebb vizsgálat ugyanis számukra azt jelentheti, hogy nem tudják minden pillanatban ellenőrizni, mi van a babával, ami fokozhatja a bizonytalan attitűdjüket.
A szülés nagyon sok tényezős lelki történet. Hogyan tudjuk elfogadni a változásokat? Hogyan tudjuk átadni magunkat segítőknek, a közben zajló testi folyamatoknak? Nováky Rita arra hívja fel a figyelmet, hogy ha képesek vagyunk az önátadásra, fejet hajtani a történések előtt, akkor tudunk méltósággal beleereszkedni magába a folyamatba. Persze, nem szeretnénk, hogy fájjon, hogy kiszolgáltatottak legyünk, de végigcsináljuk, mert ezáltal tudunk átkerülni a túlsó partra. Valahogy úgy, mint Jézus a getszemáni kertben, amikor így imádkozott:
„Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.”
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
