„Nem szeretheted magadat, ha mást nem szeretsz” – gondolatok Hamvas Bélától

 

  1. A világ olyan, amilyen, soha nem volt tökéletes… De hogy részt veszünk-e a létrontásban vagy nem, az már teljesen tőlünk függ.
  2. Az értelem legkisebb homályának következménye, hogy az ember nem valóságot észlel, hanem káprázatot.
  3. Az élet nem arra való, hogy a meglevő tulajdonságokat gyakoroljam, hanem hogy a nem meglevőket megszerezzem.
  4. Az egyetlen érték, a bázis: az élet. A többi mind ebből az egyből következik. Használd ki életedet.
  5. Az ember születése pillanatában hal meg akkor is, ha ez a pillanat nyolcvan évig tart.
  6. A gondviselés az emberi sorsba nem avatkozik, mert ez a szabadság megsértése lenne, ilyesmit nem tesz. Amit tesz, hogy szüntelenül olyan helyzeteket kínál, amelyek, ha helyesen választunk, fölemelnek, ha ostobák vagyunk, persze maradunk ott, ahol voltunk, vagy még jobban elmerülünk.
  7. Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
  8. Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem.
  9. Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.
  10. Aki ad, jobban rá van szorulva az elfogadásra, mint az, aki elfogad, az adakozóra.

+ 1 Önmagadhoz csak a világon keresztül vezet az út, és nem szeretheted magadat, ha mást nem szeretsz.

 

 


Hirdetés

Kiemelt képünk forrása: welovebalaton.hu

'Fel a tetejéhez' gomb