Rétvári Bence: már csak az emberek tudják megállítani Magyar Péter önkényét

Magyar Péter önkényét már nem tudja megállítani a parlament, a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság és az ügyészség sem, csak az emberek – írta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdán Facebook-oldalán.
Rétvári Bence bejegyzésében rámutatott, hogy a Fidesz szervereinek lefoglalása után lemondott a legfőbb ügyész, aki döntését azzal indokolta: az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere.
Magyar Péter önkényét már nem tudja megállítani a parlament, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság és az ügyészség sem, csak az emberek
– fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Rétvári Bence kiemelte: ezért lesz egyre nagyobb szükség a Nemzeti Ellenállásra.
A KDNP frakcióvezetője egy másik bejegyzésében úgy fogalmazott:
„megvédjük szabadságunk! Tiszának ellenállunk!”
Vezetőkép: Rétvári Bence. Kép forrása: MTI/Balogh Zoltán





