Meghaladtuk a 2022-es részvételi arányt – 17 óráig az ország 74,23 százaléka voksolt
Négy évvel ezelőtt 62,92 százalék járult az urnákhoz délután ötig.

A választásra jogosultak 74,23 százaléka, 5 587 935 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 17 órakor Győr-Moson-Sopron vármegyében volt a legmagasabb, 78,19 százalék, ami 281 671 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, 68,13 százalék, ebben a vármegyében 326 763-an voksoltak.
A fővárosban a szavazók 77,18 százaléka, 981 358 választópolgár adta le szavazatát 17 óráig.
A korábbi parlamenti választásokon 2018-ig az utolsó részvételi adatot 17 óra helyett 17.30-kor tették közzé. Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 49,52 százalék, a 2002-es választáson 65,56 százalék szavazott 17.30 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 61,72 százaléka, a 2010-es választáson 59,28 százalék, nyolc évvel ezelőtt pedig 56,77 százalék voksolt 17.30 óráig. Nyolc évvel ezelőtt 63,21, négy évvel ezelőtt pedig 62,92 százalék járult az urnákhoz 17 óráig.
A részvételi arányokról az utolsó napközbeni összesítés adatai 18.30 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
Vármegyék
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a szavazásra jogosultak 74,23 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:
Baranya vármegye 72,15 százalék 204 055 szavazó
Bács-Kiskun vármegye 72,29 százalék 283 189 szavazó
Békés vármegye 72,07 százalék 184 964 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 68,13 százalék 326 763 szavazó
Csongrád-Csanád vármegye 74,19 százalék 230 697 szavazó
Fejér vármegye 75,82 százalék 252 954 szavazó
Győr-Moson-Sopron vármegye 78,19 százalék 281 671 szavazó
Hajdú-Bihar vármegye 71,22 százalék 290 153 szavazó
Heves vármegye 73,08 százalék 165 597 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 70,77 százalék 198 454 szavazó
Komárom-Esztergom vármegye 74,36 százalék 176 254 szavazó
Nógrád vármegye 70,34 százalék 102 046 szavazó
Pest vármegye 77,58 százalék 815 090 szavazó
Somogy vármegye 72,48 százalék 169 939 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 68,91 százalék 286 807 szavazó
Tolna vármegye 72,28 százalék 120 100 szavazó
Vas vármegye 77,66 százalék 152 818 szavazó
Veszprém vármegye 76,43 százalék 206 377 szavazó
Zala vármegye 75,59 százalék 158 649 szavazó
Főváros
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a szavazásra jogosultak 77,18 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 271 ezer választópolgárból 3,45 százalék, 43 889 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 15,96 százaléka (202 934 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 36,98 százaléka (470 230 választó), 13 órára a jogosultak 56,77 százaléka (721 838 választó), 15 órára a jogosultak 69,23 százaléka (880 173 választó), 17 órára a jogosultak 77,18 százaléka (981 358 választó) járult az urnákhoz.
A részvételi adatok megoszlása a budapesti egyéni választókerületekben a következő volt:
Budapest, 01. számú OEVK (V. kerületi székhelyű) 74,48 százalék 56 369 szavazó
Budapest, 02. számú OEVK (VIII. kerületi székhelyű) 68,87 százalék 56 622 szavazó
Budapest, 03. számú OEVK (XII. kerületi székhelyű) 81,14 százalék 70 196 szavazó
Budapest, 04. számú OEVK (II. kerületi székhelyű) 79,81 százalék 63 148 szavazó
Budapest, 05. számú OEVK (VI. kerületi székhelyű) 74,56 százalék 55 585 szavazó
Budapest, 06. számú OEVK (XIV. kerületi székhelyű) 75,39 százalék 61 078 szavazó
Budapest, 07. számú OEVK (X. kerületi székhelyű) 75,1 százalék 57 085 szavazó
Budapest, 08. számú OEVK (XIX. kerületi székhelyű) 76,68 százalék 62 273 szavazó
Budapest, 09. számú OEVK (XXI. kerületi székhelyű) 75,19 százalék 57 883 szavazó
Budapest, 10. számú OEVK (XXII. kerületi székhelyű) 79,9 százalék 60 213 szavazó
Budapest, 11. számú OEVK (III. kerületi székhelyű) 79,49 százalék 64 547 szavazó
Budapest, 12. számú OEVK (XIII. kerületi székhelyű) 78,45 százalék 69 526 szavazó
Budapest, 13. számú OEVK (XV. kerületi székhelyű) 77,94 százalék 59 699 szavazó
Budapest, 14. számú OEVK (XVI. kerületi székhelyű) 79,93 százalék 61 200 szavazó
Budapest, 15. számú OEVK (XVII. kerületi székhelyű) 80,75 százalék 63 518 szavazó
Budapest, 16. számú OEVK (XXIII. kerületi székhelyű) 76,94 százalék 62 416 szavazó
Rendkívüli események 15 és 17 óra között
17:18
Felsőszentmárton, 001. számú szavazókör
Baranya vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A Szavazatszámláló Bizottság egyik delegált tagja rosszul érezte magát, orvosi ellátást nem igényelt. A szavazóhelységből 16:43 perckor távozott. Nem áll szándékában visszatérni.
A megtett intézkedés:
A Bizottság 7 fővel határozatképes, ezért egyéb intézkedésre nincs szükség.
17:13
Mocsa, 001. számú szavazókör
Komárom-Esztergom vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A szavazókörben egy párt logójával és jelöltjének nevével ellátott tollakat találtak a szavazatszámláló bizottság tagjai.
A megtett intézkedés:
A tollakat eltávolították és az eseményről jegyzőkönyvet készítettek.
17:11
Celldömölk, 006. számú szavazókör
Vas vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
Egy választópolgár a szavazófülkében talált egy telefont, amit átadott az SZSZB-nek.
A megtett intézkedés:
A telefon tulajdonosa 10 perc elteltével jelentkezett a telefonjáért.
17:09
Veresegyház, 016. számú szavazókör
Pest vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A választópolgár a szavazófülkében hagyta a személyi igazolványát.
A megtett intézkedés:
HVI-vel egyeztetve, a szavazás lezárásáig az igazolvány a szavazókörben kerül őrzésre. Ha a választópolgár nem jelentkezik érte, a HVI-hez kerül beszállításra további intézkedésre.
17:05
Budapest 10. kerület, 051. számú szavazókör
Budapest főváros
A rendkívüli esemény leírása:
A szavazókörben kirakott országos listás szavazólapmintán valaki bejelölte az egyik pártot.
A megtett intézkedés:
A minta eltávolításra került.
17:03
Budapest 14. kerület, 076. számú szavazókör
Budapest főváros
A rendkívüli esemény leírása:
13:47-kor a rendőrséghez érkezett bejelentésre biztonsági vizsgálat történt,melynek eredménye negatív, mindent rendben találtak, a szavazás felfüggesztésére nem került sor.
A megtett intézkedés:
A rendőrség a vizsgálatot lefolytatta.
16:46
Pécs, 044. számú szavazókör
Baranya vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A Rendőrség jelezte, hogy bejelentés érkezett, amely miatt bombakutatást kell végezniük.
A megtett intézkedés:
A szavazókör bezárásra került 14:54-15:05-óráig. A szavazókör helyiségeit az eljáró rendőrök átvizsgálták, ezt követően a szavazás rendben folytatódott.
16:45
Budapest 19. kerület, 025. számú szavazókör
Budapest főváros
A rendkívüli esemény leírása:
Egy választópolgár bent hagyta a szavazófülkében az iratait.
A megtett intézkedés:
Az iratait 19:00 ig átveheti a szavazó körben amennyiben nem jelenik meg az iratok beszállításra kerülnek a Polgármesteri Hivatalba.
16:35
Mályi, 001. számú szavazókör
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
Az SZSZB a szavazófülkék ellenőrzése során az egyik fülkében az egyik pártot népszerűsítő matricát talált felragasztva.
A megtett intézkedés:
A matrica eltávolításra került.
16:15
Kistelek, 002. számú szavazókör
Csongrád-Csanád vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A szavazófülkében személyazonosító igazolványt talált az SZSZB.
16:15
Nyomár, 001. számú szavazókör
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A szavazóhelyiségben áramszünet volt.
A megtett intézkedés:
Az elnök döntése alapján a szavazás folytatható, mert a szavazóhelyiségben elég fény van. Az áramszünetről az áramszolgáltató értesítésre került. Közben visszajött az áram.
16:15
Tárnok, 001. számú szavazókör
Pest vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
Egy választópolgár a szavazófülkében felejtette a tárcáját.
A megtett intézkedés:
A választópolgár észrevette és személyesen bejött érte.
16:11
Dunaföldvár
Tolna vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A falra kifüggesztett országos pártlista tájékoztató szavazólap mintát megrongálta valaki. A mintát azonnal eltávolította az SZSZB tag.
A megtett intézkedés:
A szavazólap mintát azonnal eltávolította az egyik SZSZB tag.
16:03
Budapest 14. kerület, 021. számú szavazókör
Budapest főváros
A rendkívüli esemény leírása:
A mai napon 14.32-kor bombariadóról értesítették a bizottságot.
A megtett intézkedés:
A rendőrség munkatársai átvizsgálták a szavazóhelyiséget és környezetét. Megállapították, hogy nem található bomba az épületben. A rendkívüli esemény során a szavazás felfüggesztésére nem volt szükség, a szavazás rendben, zavartalanul zajlott.
15:55
Kunhegyes, 003. számú szavazókör
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
A szavazó olyan állapotban volt otthonában, hogy többszöri ébreszgetést követően is aludt, ezért a mozgóurnás szavazatát nem tudta leadni.
15:51
Miskolc, 025. számú szavazókör
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
Bombariadó volt a szavazókörben.
A megtett intézkedés:
Az SZSZB a szavazást felfüggesztette, a szükséges intézkedéseket megtette. A rendőrség a helyszínre érkezett, ezt követően a szavazás a 15.55 órakor újraindult.
15:50
Miskolc, 022. számú szavazókör
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
Bombariadó volt a szavazókörben.
A megtett intézkedés:
Az SZSZB a szavazást felfüggesztette. Az urnák lezárásra és a szükséges intézkedések megtételre kerültek. A rendőrség a helyszínt ellenőrizte, bombát nem találtak. A szavazás 15.55-kor újraindult.
15:50
Miskolc, 024. számú szavazókör
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
A rendkívüli esemény leírása:
Bombariadó volt a szavazókörben.
A megtett intézkedés:
Az SZSZB a szavazást felfüggesztette, a szükséges intézkedéset megtette. A rendőrség a helyszínre érkezett, a szavazás 15.55 órakor újraindult.
15:36
Budapest 11. kerület, 028. számú szavazókör
Budapest főváros
A rendkívüli esemény leírása:
Az egyik választópolgár kisérője, aki nem is szavazott, a szavazóhelyiségben okostelefont használt.
A megtett intézkedés:
A Bizottság felszólította a mobiletlefon használatának befejezésére és a terem elhagyására, amit az úr nem akart elfogadni, nem volt együttműködő. Elmondta, hogy ő azt csinál, amit akar, illetve hivatkozott arra is, hogy a sajtó is bejöhet felvételt készíteni. Folyamatosan nyomkodta a telefont, elmondása szerint csak az ismerősét szerette volna fotózni. A Bizottság megjegyzi, hogy az úriember a telefon használata idején a szavazófülkén kívül tartózkodott, az ismerőse, akiről a felvételeket szerette volna készíteni, a fülkében volt még, enne ellenére már használta a telefonját. Heves reakciója után, az ismerőse unszolására elhagyta a helyiséget az ismerősével együtt.
15:27
Budapest 10. kerület, 006. számú szavazókör
Budapest főváros
A rendkívüli esemény leírása:
Az SZSZB elnökhelyettese a szavazókörben rosszul lett, elvesztette az eszméletét.
A megtett intézkedés:
A bizottság értesítette a mentőket, az orvosi segítségnyújtás idejére a szavazás felfüggesztésre került. A sikeres újraélesztés után a szavazókört újra megnyitották, a szavazás folytatódik.
Vezetőkép: Először szavazó lány kilép a szavazófülkéből az országgyűlési választáson a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskolában kialakított szavazókörben 2026. április 12-én. Fotó: MTI/Balázs Attila






