Leó pápa: A vasárnapi Eucharisztia elengedhetetlen a keresztény élet számára


Hirdetés

Húsvét második vasárnapján XIV. Leó pápa a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Regina Coeli elimádkozására összegyűlt híveket – számolt róla közösségi oldalán a Vatican News. A Szentatya katekézisében kifejtette, hogy az Eucharisztia ünneplésekor erőfeszítéseink Isten kegyelméből egyesülnek az egyetlen test, Krisztus Teste tagjainak cselekedeteiként, hozzájárulva az egész emberiséget átfogó, egyetlen nagy üdvözítő terv megvalósításához.

Beszédében a Szentatya kifejtette, hogy Tamás apostolnak a feltámadt Jézussal való találkozásából fakadt hitvallása, amely a legmagasabb rendű az egész negyedik evangéliumban: „Én Uram, én Istenem!”.

Az Eucharisztia ünneplésekor találkozhatunk a feltámadt Krisztussal

A pápa szép vasárnapot és ismételten boldog Húsvétot kívánva köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt nemzetközi hívősereget, emlékeztetve rá, hogy Húsvét második vasárnapját, Szent II. János Pál pápa az Isteni Irgalmasságnak szentelte. A Szentatya elmélkedését a Szent János könyvéből vett evangéliumi szakaszhoz fűzte, amelyben a feltámadt Jézus megjelenik Tamás apostolnak (vö. Jn 20,19-31). Ez nyolc nappal Húsvét után történik az egybegyűlt közösségben, ahol Tamás találkozik a Mesterrel, aki arra kéri, hogy nézze meg a szögek nyomait, tegye kezét oldalsebébe és higgyen. Ez egy olyan jelenet, amely elgondolkoztat bennünket a Feltámadottal való találkozásunkról. Hol találhatjuk Őt meg? Hogyan ismerhetjük Őt fel? Hogyan higgyünk? – tette fel a kérdéseket Leó pápa. Válaszában megállapította, hogy János evangelista, aki beszámol az eseményről, pontos útmutatásokat ad: Tamás a nyolcadik napon, az egybegyűlt közösségben találkozik Jézussal és áldozata jeleiben ismeri fel őt. Ebbő l a tapasztalatából fakad hitvallása, amely a legmagasabb rendű az egész negyedik evangéliumban: „Én Uram, én Istenem!”.

Kövessük az első tanítványok példáját és ünnepeljük együtt az Eucharisztiát

Természetesen nem mindig könnyű hinni. Nem volt könnyű Tamás számára, és nekünk sem az – fejtette ki Leó pápa, rámutatva, hogy hitünket táplálnunk és ápolnunk kell.  Ezért a „nyolcadik napon”, vagyis minden vasárnap, az egyház arra hív minket, hogy tegyünk úgy, mint az első tanítványok: gyűljünk össze és ünnepeljük együtt az Eucharisztiát. A szentmisén meghallgatjuk Jézus szavait, imádkozunk, megvalljuk hitünket, megosztjuk Isten ajándékait a szeretetben, felajánljuk életünket egyesülve Krisztus áldozatával, táplálkozunk Testéből és Véréből, hogy azután mi is tanúi legyünk Feltámadásának, ahogyan azt a „mise” szó is jelzi, vagyis „küldetés”, „misszió” – idézte XIV. Leó pápa a Katolikus Egyház Katekizmusának tanítását, miszerint a szentmise, „amelyben az üdvösség misztériuma beteljesedik, a hívek küldetésével (missio) végződik” (vö. a Katolikus Egyház Katekizmusa, 1332. pont).


Hirdetés

„Vasárnap nélkül nem élhetünk” – az afrikai ókeresztény vértanúk emlékezete

A vasárnapi Eucharisztia elengedhetetlen a keresztény élet számára. A pápa utalt rá, hogy hétfőn indul afrikai apostoli útjára és éppen az afrikai egyház első századainak vértanúi, az abitenei vértanúk hagytak ránk erről egy gyönyörű tanúságot (Kr.u. 304-ben). Amikor felajánlották nekik, hogy megkímélik életüket, ha lemondanak az Eucharisztia ünnepléséről, azt válaszolták, hogy nem tudnak élni anélkül, hogy megünnepelnék az Úr napját. (Sine Dominico, non possumus). A szentmisén táplálkozik és növekszik a hitünk. Erőfeszítéseink, korlátaink ellenére, a szentmisén Isten kegyelméből az egyetlen test, Krisztus Teste tagjainak cselekedeteiként egyesülnek, az egész emberiséget átfogó, egyetlen nagy üdvözítő terv megvalósításában. Az Eucharisztia által a mi kezünk is „a Feltámadt kezeivé” válik, tanúskodva jelenlétéről, irgalmáról, békéjéről a munka, az áldozatok, a betegség, az évek múlásának jeleiben, amelyek gyakran a kezekbe vésődnek, csakúgy, mint egy simogatás, egy kézfogás, egy jótékonysági gesztus gyengédsége.

Az Eucharisztia ünnepléséről távozzunk a szeretet tanúiként

Kedves testvéreim! – mondta beszéde befejező részében Leó pápa. Egy olyan világban, amelynek olyan nagy szüksége van a békére, ez arra kötelez bennünket, hogy minden eddiginél kitartóbban és hűségesebben vegyünk részt a Feltámadt Jézussal való eucharisztikus találkozásunkon, hogy onnan a szeretet tanúiként és a kiengesztelődés hírnökeiként indulhassunk el. Segítsen nekünk ebben Szűz Mária, aki boldog, mert ő volt az első, aki hitt, anélkül, hogy látott volna (vö. Jn 20, 29).

Vezetőkép forrása: Facebook/Vatican News

Forrás:
Vatican News
'Fel a tetejéhez' gomb