Takács Péter: A kormány elkötelezett az egészségügyi szakdolgozók bérének emelése mellett


Hirdetés

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára csütörtökön Budapesten – miután a kormányzat stratégiai partnereivel megállapodást írt alá az egészségügyi ágazatot érintő kérdésekben – kijelentette, hogy a kormány elkötelezett az egészségügyi ágazati szakdolgozók bérének növekedése, valamint munka- és életkörülményeinek javítása mellett.

Takács Péter elmondta: hosszú évekre visszanyúló együttműködést folytatnak stratégiai partnereikkel, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével (MSZ EDDSZ), valamint a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével (MÖSZ). A most aláírt megállapodás „garancia arra, hogy amennyiben a Fidesz-KDNP folytatja májustól a kormányzást, márpedig mi úgy készülünk, hogy májusban folytatjuk a kormányzást, továbbmegyünk azon a megkezdett úton, amit a stratégiai partnereinkkel egyeztetve eddig folytattunk” – fogalmazott.

Az államtitkár kijelentette:

a Belügyminisztérium garanciát vállal arra, hogy májusban, a hatodik Orbán-kormány megalakítása után azonnal elkezdik a tárgyalásokat, hiszen „prioritás az Orbán-kormány számára az egészségügy”.

A megállapodást előremutatónak nevezve Takács Péter közölte, hogy a Belügyminisztérium a kormány elé terjeszt majd egy hároméves béremelési programot, továbbá a fontos elemek között jelölte meg azt is, hogy pontosítják a munkarendet, a munkaidőt és általában a munkavállalókra vonatkozó szabályokat. Garanciát vállaltak arra, hogy ezeket a szabályokat a stratégiai partnerekkel egyeztetve kialakítják – mondta.

Az államtitkár közölte:

létrehoznak egy állandó munkacsoportot, amely „folyamatosan monitorozza azokat az indikátorokat”, amelyek alapján az egészségügyi dolgozók munkáját majd mérni és értékelni tudják. Tehát egyfajta teljesítményértékelés bevezetésére fognak javaslatot tenni

– jelentette ki.

Takács Péter kitért arra, hogy a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) négy megbeszélését követően „kihátrált” a megállapodásból. A FESZ több javaslatát is elfogadták és beépítették a megállapodásba, ennek ellenére „az utolsó pillanatban” közölték vele, hogy nem kívánják a megállapodást aláírni.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára (k), Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke (b) és Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke aláírja a kormányzat stratégiai partnereivel az egészségügyi ágazatot érintő kérdésekben született megállapodást Belügyminisztériumban 2026. április 9-én. Fotó: MTI/Purger Tamás

Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke arról beszélt, az együttműködésnek köszönhetően, az előző Orbán-kormányok ideje alatt megkezdett tárgyalásokkal lépésről lépésre elérték, hogy a nemzetgazdasági ágazatban az utolsóról a negyedik helyre került az egészségügyi ágazat.

A megállapodás szükségességét hangsúlyozva kiemelte: az élet- és munkakörülmények javításra várnak, továbbá vannak olyan bérfeszültségek, amelyeket mindenképpen meg kell oldani.

Cser Ágnes arról szólva, hogy a FESZ végül nem írta alá a megállapodást, azt mondta: nem tartják tisztességesnek ezt a játszmát. „Nem kell szabadsághőst játszani, hanem meg kell tanulni, hogy a közvéleményt nem megtévesztjük, hanem tisztességesen tájékoztatjuk a tényekről” – fogalmazott. Azt mondta, a tárgyalóasztalnál kell eljutni a konszenzusig.

Toma Lajos, a MÖSZ elnöke rámutatott: tíz év kellett ahhoz, hogy az egészségügyi ágazat a nemzetgazdasági átlagkeresetek utolsó helyéről a negyedik helyre feljöjjön.

„Célunk továbbra is az, hogy az egyeztetések során olyan igazságos, garantált bérezést és előmenetelt biztosítsunk az egészségügyi dolgozóknak (…), amely biztosítja a tisztes megélhetésüket és a társadalmi megbecsültségüket elősegíti” – fogalmazott.

A közreadott megállapodásban az olvasható, hogy

a Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága és a stratégiai partnerek előkészítik az egészségügyi ágazatban az előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi és egészségügyben dolgozók bérfejlesztésének mértékére, a foglalkoztatási csoportok között bérarányokra, az egészségügyi bértáblák struktúrája, szakmai tartalmára, végrehajtására vonatkozó részletes hároméves ütemtervjavaslatot.

Továbbá a felek előkészítik az illetményen kívüli juttatások egységes meghatározására vonatkozó javaslatot, a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó, országosan egységes munkaidő-nyilvántartási és elszámolási rendszer bevezetését.

Felülvizsgálják az egészségügyi szakdolgozókat érintően a kiemelt fizetési osztályba sorolt szakmákat, szakmakódokat és kiemelt tevékenységi területeket, valamint az egészségügyi ágazatban alkalmazott munkajogi szabályozást, kiemelt figyelemmel a munka- és pihenőidő rendelkezésére, az ügyeleti szabályozásra, a szabadság mértékére és a munkarendek kialakítására – olvasható a dokumentumban, amely szerint létrehoznak egy rendszeresen működő szakértői csoportot a teljesítménykövetelmények meghatározására, valamint a teljesítmények objektív feltételeinek megteremtésére.

Az államtitkárság és a két szakszervezet a megállapodás értelmében szeptember 30-ig a dokumentumban szereplő témakörökben egyeztetett javaslatokat készít.

Vezetőkép: Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára beszédet mond a kormányzat stratégiai partnereivel az egészségügyi ágazatot érintő kérdésekben született megállapodás aláírásán a Belügyminisztériumban 2026. április 9-én. Fotó: MTI/Purger Tamás

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb