Kocsis Máté: Külföldről akarnak Magyarországon kormányt váltani


Hirdetés

A választás tétje nagy, külföldről akarnak Magyarországon kormányt váltani – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön az Igazság órája című online műsorban.

Kocsis Máté a kedden rögzített beszélgetésben azt mondta, hogy Kijev, Berlin és Brüsszel is ukránbarát kormányt szeretne Magyarországon.

Kifejtette:

az ukránok azért drukkolnak a kormányváltásnak, mert uniós tagok akarnak lenni, szeretnének pénzt és katonai segítségnyújtást kapni. A jelenlegi magyar kormány mindhármat blokkolja.

A Tisza Párttal abban állapodtak meg, hogy ha „számukra kedves kormány lesz”, akkor majd megkaphatják a pénzünket, vihetik a fegyvereket, katonai segítségnyújtást kaphatnak és az uniós tagságuk is „sima pályára” kerül – mondta.

Közölte, a németek úgy gondolják, hogy Magyarországnak is részt kell vennie Ukrajna pénzügyi támogatásában, de a csehekkel és a szlovákokkal kihátráltunk a közös, 90 millió eurós hitelfelvételből, mert nemcsak a jelen pénzét nem akarjuk odaadni, hanem a jövőjét sem. Az ukránok soha nem fogják ezt a pénzt visszafizetni – emelte ki.

Emellett a németek azért akarnak kormányváltást Magyarországon, mert „ideológiai csendőrséget tartanak fönt”, nem tűrik a más véleményeket

– tette hozzá.

Kocsis Máté úgy folytatta, hogy Brüsszelben még nagyobb a tét, mert lassan el kell kezdeni a következő hétéves uniós ciklus költségvetésnek a tárgyalását és ha Orbán Viktor ül Magyarország képviseletében ott, akkor biztos, hogy nem lesz az uniónak költségvetése anélkül, hogy a magyarok szempontjai és érdekei érvényesülnének.

Ezt nem akarják Brüsszelben, mert van egy másik logika, az a föderatív gondolkodás, az a birodalmi központ, hogy ne legyenek önálló, szuverén, erős országok, hanem mindenki tulajdonképpen egyfajta provinciaként működjön – mondta.

Kifejtette,

hatalmas a nyomás, amit mindenki érez, de nem Magyar Péter okozza a nyomást, hanem a külföldi befolyás. Nekik kellett egy báb, aki végigcsinálja, ő Magyar Péter.

A frakcióvezető meglátása szerint a magyarok többsége nem gondolkodik kormányváltásban. Kifejtette, mivel háborús helyzet van szerte a világban, olyan vezetőre van szükség, aki erős, akinek komoly, személyes diplomáciai kapcsolatai vannak a világ vezetőivel, ez az ember pedig Orbán Viktor.

Most nem lehet hazardírozni és kísérletezni, nekünk olyan ellenfelet kell most legyőzni, aki nem is indul a választáson – mondta, hozzátéve, hogy a kormánykritikusok is tudják, hogy a Tisza Párt programjának, a Tisza-csomagnak az árát nemcsak a fideszesek fogják megfizetni, hanem a tisztások is, mert az ő zsebükbe is bele fognak túrni, az ő rezsicsökkentésüket is eltörik, nekik is megnő az üzemanyagáruk az ársapka eltörlésével és az ő családtámogatásukat is elveszik majd.

A változáshoz rögeszmésen ragaszkodóknak nem jut eszükbe, hogy a Tisza esetében a változás egy rossz változás lenne, sokba fog kerülni és a biztonságuk is rámehet

– emelte ki.

Kocsis Máté kiemelte: a Fidesz programját mindenki tudja, az is, aki nem szereti a pártot, de a Tisza programját azok sem ismerik, akik kedvelik a Tiszát.

Beszélt arról is, hogy a politika „soha nem volt egy finom műfaj”, de „az a verbális lincselés”, amit Magyar Péter meghonosított, ismeretlen még a politikában edzettek számára is.

Feltette a kérdést, hogy ha ellenzékből ilyenek, mit csinálnának hatalommal a kezükben.

Kiemelte: „az nagyon jó, amikor Magyar Péter beszél a csalásokról, miközben ő maga mondta el tavaly egy fórumon, hogy a magyar választási rendszerben lehetetlen csalni” és ebben igaza van.

Magyar Péter a személyiségéből adódóan a megszégyenüléstől, a vereségtől retteg a legjobban

– mondta, hozzátéve, hogy ő az, aki nem fogja elfogadni a választások eredményét vereség esetén, hergelni, uszítani fogja az embereket.

Vezetőkép forrása: Igazság órája/YouTube/Józan ész

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:

 

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb