Szent Ferenc békéje és öröme megmarad a nehézségek és a halál óráján is – utolsó nagyböjti beszéd

„Isten gyermekeinek szabadsága – a tökéletes öröm és a halál nővér” címmel tartotta meg utolsó nagyböjti elmélkedését Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka március 27-én pénteken reggel Leó pápa és a Római Kúria tagjai jelenlétében. Beszédében a Tökéletes öröm, Az élet teljessége, a Szeretet következményei, a Halál-nővér és a Mezítelenül a csupasz földön témákat elmélkedte át, melynek lényege, hogy öröm van már útközben is, nemcsak a végén, mert a valóság lehet az öröm helye. – írja a Vatican News. 

 

 

1. A tökéletes Öröm

Szent Ferenc nagy benső lelki intenzitással élt és tapasztalata az emberiség konkrét tapasztalata. Nem rendkívüli tettei miatt szent, hanem mert hagyta, hogy Isten vezesse az életét, ezért lett már kortársainak is alter Christus, mert teljesen elmerült a Krisztusban való új élet kegyelmében – kezdte beszédét a szónok. Ferenc nemcsak imádkozott, hanem ő maga élő imádsággá alakult át. Élete utolsó éveit súlyos próbatételélek szenvedései szőtték át „belsőleg és külsőleg, lélekben és testben”, odáig menően, hogy „elmenekült testvérei társaságától és nem tudta megmutatni nekik a szokásos nyugalmát”. A Kisebb Testvérek Rendje pedig növekedett és átalakult, de Ferenc nehezen találta meg benne az alapítás lelkületét: szeretett Porziuncola otthonában kirekesztettnek, szinte haszontalannak érezte magát, sőt „idiótának” tartották. Ebben a drámai és gyötrelmes időszakban is keresi a helyét, öröme és békéje lehetőségét. Az egyszerű Leó testvér kerül hozzá nagyon közel, akinek egy beszélgetésben felfedi, hogy az igazi öröm abban a türelemben és alázatos nyugalomban rejlik, mely el tudja fogadni a megalázó kitaszíttatást még rendtársai részéről is: az igazi öröm akkor nyilvánul meg, amikor az elutasítás, a megaláztatás és a félreértés sem veszi el a békénket. Ferenc tapasztalatát Jakab apostol hitelesíti a levelében: „Nagy örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle megpróbáltatás ér benneteket. Tudjátok, hogy hitetek erőpróbája állhatatosságot eredményez, az állhatatosság pedig tökéletessé teszi a cselekedetet.” (Jak 1,1-3). Ferenc válasza nem arra hív, hogy meneküljünk a gonosz elől, hogy tagadjuk meg, hogy ne is viszonozzuk. Többet kér: vegyük föl magunkba a próbatételt, anélkül, hogy engednénk, hogy másokra háruljon belőlünk, nehogy olyanná váljunk, mint ami megsebesített minket. Ez egy nehéz, de felszabadító út. A rossz, mikor elér minket, mindig valami élőt érint meg bennünk, de éppen ezen a sebezhető ponton születhet meg a tökéletes öröm, nem azáltal, hogy nincsenek sebeink, hanem mint szabadság, hogy ne a sebek és fájdalmak determináljanak. Az ilyen szabadság nem szünteti meg a fájdalmat, de megakadályozza, hogy övé legyen az utolsó szó.

 

 

2. Az élet teljessége

A megpróbáltatások közepette is örömet találó képesség nem csak néhány kiváltságos lelki teljesítménye, hanem az evangéliumban a Jézus mutatta új életmód, mely még a gyűlölettel és az üldöztetéssel szemben is az új élet beteljesedését ígéri az ő nevében – elemezte az élet teljességét a szónok. Ezt hirdeti meg az Úr a Hegyi beszédben, nem is törvény, hanem ígéret formájában. A hegyi beszéd nem az erkölcsi tökéletesség programja, hanem egy olyan boldogság és így öröm kinyilatkoztatása, amely már a valóság szívében munkálkodik. Ezért a boldogság nem az életben elért céljainktól és sikereinktől függ. Ellenben Jézus rámutat az élet legkényelmetlenebb és legnehezebb helyzeteire és jelzi, hogy pontosan ott rejlik az élet titokzatos teljessége. Ezek a jézusi boldogságok nem menekítenek a valóság elől és nem halasztgatják a boldogságot a távoli jövőre. Arra kérnek, hogy mélyebben foglalkozzunk azzal, amit megtapasztalunk, még akkor is, ha az törékenynek és befejezetlennek tűnik. Nem rajtunk múlik, hogy megépítsük vagy legyőzzük a boldogságot, az áldás, a Jézus ígérte áldás az Atyjától jön, így a boldogságot mindnyájan megtanulhatjuk felismerni és befogadni itt és most. Ennek egyedüli záloga maga Jézus, aki mondta, aki ígérte, aki betöltötte azt, és igaz, mert valósággá lett Ferenc életében is. Azt üzenik: abban, ami vagy, és abban, amit megpróbálsz megélni, már ott van a teljesség, és annak íze a boldogság!

3. A szeretet következményei

A szeretet következményeiről, jelesen Szent Ferenc sebeiről elmélkedett a harmadik pontban a szónok. A keresztény lelkiség történetében a misztikus jelenségeket, amelyekben Krisztus szenvedésének misztériuma tükröződik a hívő testében, gyakran félreértették, mintha az Istennek szüksége lenne a mi fájdalmunkra és szenvedésünkre. Ám Ő csak azt várja tőlünk, hogy elfogadjuk Krisztus áldozatának ajándékát, és fokozatosan megtanuljuk felvenni magunkba az ő szeretetét a maga teljességében. Amikor Isten mélyen megérint egy embert, nem fájdalmat ad hozzá, hanem átalakítja és átalakítja azt. Így lesz érthető Ferenc a stigmáival, melyeket 1224-ben La Verna hegyén kapott. Pontosabban, sebei már megvoltak benne, még mielőtt láthatóvá váltak volna. Teste beteg, alig lát, szinte vak, rendje nem érti őt és hiába is növekedett számban, nem élte azt, amit az Úr Ferencre bízott. Félretaszítva és sebesültként ment fel a hegyre, egyáltalán nem győztesként. De pontosan itt tárul fel a misztikus élmény legigazibb jelentése. Isten nem új sebekkel avatkozik közbe, hanem átalakítja azokat, amelyek már jelen vannak az életben. Így érti meg Ferenc különleges módon Szent Pál tanítását a megpróbált szeretetről: „Ki ragadhat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség, üldöztetés vagy éhezés, ruhátlanság, életveszély vagy kard? De mindezen diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8, 38-39). Ferenc stigmái megnyitják őt új kapcsolatra, új viszonyra az Úrral, de a rendtagjaival is. Ez La Verna ajándéka: az emberi vereségek – kudarcok, betegségek, kapcsolati csalódások – olyan helyekké válhatnak, ahol emberségünk megváltozik. A fájdalom nem tűnik el, de már nem övé az utolsó szó. Ferenc sebhelyes testtel és szabad szívvel száll alá La Vernából: képes türelemmel tekinteni testvéreire, szeretni őket még korlátaikon belül is. Átment a halálból az életbe.

4. Nővérünk, a halál

Ferenc utolsó hónapjaiban Assisi püspökének palotájában lakik, mert „öregségére” megtanulta a szegénység egy mélyebb értelmét, mely hagyja, hogy befogadják. Fiatalkori szegénysége valami hitelesebbnek ad helyet: annak a szegénységének, ami tudja, hogy szüksége van másokra mind az életben, mind a halálban. Kéri, hogy társai énekeljék el neki a Teremtés himnuszát, majd a csitításra így válaszol: „Hadd örvendezzem az Úrban és az Ő dicséretében bánatom közepette, mert a Szentlélek kegyelméből annyira szorosan egyesülök az én Urammal, hogy az Ő irgalmából valóban örvendezhetek a Magasságbeliben!”. Amikor kérésére az orvos megmondja közeli halálát, így felel: „Isten hozott, Nővérem, a halál!” Aztán visszaviszik Porciuncolába, magához kéreti drága római jótevőjét, Jacoba asszonyt, aki kérés nélkül is érkezik és hozza a halálos beteg Ferencnek utolsó falatként kedves süteményét. Így teljesedik be Ferenc evangéliumi szegénységének utolsó cselekedete: láthatják őt teste törékenységében, már nem szól, nem tesz semmit, csak a közelségükre vágyik. Ferenc így hal meg, miután megtanulta a legmagasabb leckét: hogy a befogadás az adás legtisztább formája, és hogy a végsőkig menően hagyni, hogy szeressék az embert, ez maga a legnagyobb szabadság.

5. Mezítelenül a csupasz földön

Már csak egy gesztus hiányzott és kérte, hogy mezítelenül tegyék le a csupasz földre. A levetkőzés volt az egész útjának közös szála, ahogy induláskor apja és a város püspöke előtt levetkőzött és aztán a csuháját úgy öltötte magára, mint szabadságot. Most, zarándoklata végén, még ezt is visszaadja, mert már nincs rá szüksége. Ferenc befejezte útját, és végre megbékélt saját történetével. Nincs már semmi, amitől félnie kellene, és nincs semmi, amit szégyellenie kellene: életének minden lapját a kegyelem világította meg. Megharcolta a hit nemes harcát: Isten hiteles gyermekévé vált – zárta utolsó elmélkedését Roberto Pasolini kapucinus atya.

 

 

Forrás: Vatican News.   Vezetőkép: Vatican News.