Soltész Miklós: Az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült


Hirdetés

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nyékládházán egy lelkigyakorlatos közösségi tér alapkőletételén vett részt, ahol hangsúlyozta: „Az elmúlt tíz évben 2210 plébánia, lelkészség, lelkigyakorlatos vagy közösségi ház épült az országban a kormány és az egyházak közreműködésével”.

Soltész Miklós hozzátette, hogy a beruházások közül 340 teljesen új épület; e helyszíneken fiataloknak és idősebbeknek egyaránt megvan a lehetőségük a lelki megerősödésre. „Ezzel nemcsak az egyének, hanem az egész közösség, a nemzet és a kereszténység is megerősödik” – fogalmazott.

Az államtitkár köszöntőjében azt mondta, hogy a nyékládházi alapkőletétel újra ráirányítja a figyelmet a hit és az egyházak fontosságára. Hozzáfűzte, a lelkigyakorlatos közösségi térnek óriási a szerepe, az a szentté avatott olasz fiatal, Carlo Acutis nevét viseli, s ez „még inkább megemeli” az építkezés értékét.


Hirdetés

A fiatal szent életét az államtitkár fantasztikusnak nevezte. A kereszténydemokrata politikus ismertette, Carlo Acutis 15 éves koráig misszionált és saját szüleit is megtérítette, akik bár meg voltak keresztelve, nem voltak gyakorló hívők. Hozzátette, az ifjúság körében olyan csodákra volt képes, amelyek eredményeként nagyon gyorsan boldoggá, majd szentté avatták.

Soltész Miklós az alapkőletételen jelen lévő fiatalokat arra biztatta, hogy kövessék Carlo Acutis példáját, majd kiemelte: szükség van fiatal szentekre.


Hirdetés

Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője a többi között arról beszélt, hogy a közösségi tér a fiatalokról és a jövőről szól. Az alapkőletétel szerinte azt jelenti, hogy a magyaroknak és Nyékládházának van jövője, a beruházás pedig a város javát fogja szolgálni.

Tóth Balázs független polgármester köszöntőjében egyebek mellett elmondta: a Jezsuita Gimnáziumban egy ünnepi misén hallgathatta meg Szent Carlo Acutis életútját. Hozzátette, hálás azért, amiért az iskola vezetősége Nyékládházát választotta a közösségi tér megépítéséhez, szerinte a város így megismerheti a fiatal szent életútját és értékrendjét.

A Szent Carlo Acutis Ifjúsági Lelkigyakorlatos Közösségi Tér alapkövét Michael Wallace Banach apostoli nuncius áldotta meg. Az eseményen Ternyák Csaba egri érsek is részt vett.

Vezetőkép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond egy lelkigyakorlatos közösségi tér alapkőletételén Nyékládházán 2026. március 18-án. Fotó: MTI/Vajda János

'Fel a tetejéhez' gomb